BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezermilliárdokat fektet be Kína új olaj- és gázlelőhelyek keresésébe

A mind energiaéhesebb Kína az idén 80 milliárd jüant, átszámolva mintegy háromezer milliárd forintot fektet új olaj- és gázmezők feltárásába - jelentette be a föld- és nyersanyagügyekért felelős minisztérium.

A kelet-ázsiai ország jelenleg is a világ legnagyobb energiafogyasztója, ugyanakkor komoly mértékben függ a külföldi forrásoktól, a beruházás így mindenek előtt ennek a függőségnek az enyhítését szolgálja.

A CNPC nemzeti olajóriás kutatóintézetének egy idei tanulmánya szerint a világ második legnagyobb gazdasága az olajat illetően mintegy 60, a gázellátást illetően pedig mintegy 30 százalékban kénytelen most keresletét külföldi - így közép-keleti, afrikai, ausztrál - partnerei készletéből fedezni. Ez a magas függőségi arány mellett a szállítói árak lehetséges változásai és egyes szállítási útvonalak veszélyeztetettsége miatt is kockázatokat rejt Kína számára.

Az elmúlt évek trendjéhez hasonlóan a jövőben is a kereslet bővülése várható: az Egyesült Államokbeli Energia Információs Hivatal (EIA) becslése szerint Kína - az Egyesült Államokat megelőzve - már októberben a világ legnagyobb olajexportőrévé válhat. Az EIA úgy véli, 2040-re a világ energiafogyasztása a 2010-es értéknél 56 százalékkal lesz magasabb, a bővülés legalább feléért pedig Kína és India kereslete felel majd.

Az energiaszükségletet hazai forrásból kielégíteni kívánó kínai kormány feltárásra tett igyekezetét a számok is jól tükrözik: olaj- és gázmezők felkutatására 2002-ben még csupán 19 milliárd jüant (703 milliárd forint) szántak, ez az érték 2011-re 67,3 milliárd jüanra (2,5 ezer milliárd forint) nőtt. A "küldetés" eddig sikeresnek is mutatkozott: 2008 és 2011 között több mint 5 milliárd tonna olaj- és 2,6 ezer milliárd köbméter gázforrást találtak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.