Az összejövetelen terítékre kerültek a fúziós reaktorok is, az e téren Franciaországban folyó, nemzetközi ITER projekt is magyar részvétellel folyik.
Az elhangzott, összesen 50 előadás többsége ezen kívül elsősorban a paksi atomerőmű leszerelésére és a radioaktív hulladéktárolásra összpontosított. A leszerelési tervet rendszeresen frissíteni kell a legújabb technológiák alkalmazásával, és jogszabályok figyelembe vételével. A mostani frissítésben nem volt látványos változás az előzőhöz képest. Főként műszaki kérdések merültek fel, például, hogy milyen módon lesz célszerű szétdarabolni a reaktortartályt. Időben közelebbi teendő a Boda térségben tervezett, összesen 17 kilométernyi olyan kutatófúrás annak eldöntésére, hogy az ottani, agyagos szerkezetben elhelyezhetők-e biztonsággal a nagy radioaktivitású hulladékok. Ez esetben is több évtizedes, 2050-ig tartó munkáról van szó.
A hazai nukleáris kutatásokhoz, feladatokhoz kapcsolódó kiadások fő forrása a Központi Nukleáris Alap, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.