BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországra is juthat az izraeli gázból

Akár Magyarországra is juthat a közelmúltban felfedezett izraeli gázlelőhely gázából, a közelebbi együttműködési célok között azonban inkább a vízügyi, a nukleáris ipari és a megújuló alapú energiatermelés szerepel

Nemrég Magyarországon tárgyalt Szilvan Salom izraeli energia- és vízügyi miniszter, aki a Budapesten rendezett Zsidó Világkongresszuson Izraelt képviselte. Találkozott Martonyi János külügyminiszterrel is, aki a megbeszélések után hangsúlyozta, hogy „elégedettek vagyunk az izraeli befektetők magyarországi aktivitásával, és nyitottak vagyunk az újabbakra is.” Szilvan Salom szintén jelezte, hogy kormánya kész a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére gazdasági, kulturális és egyéb területeken.

A tárgyalások után Izrael budapesti nagykövete, Ilan Mor munkaebédet rendezett, amelyen ő és a miniszter is válaszolt a sajtó képviselőinek - túlnyomórészt politikai tárgyú - kérdéseire. A Világgazdaság azonban arra volt kíváncsi, milyen, a szakterületét érintő megbeszéléseket folytatott a miniszter Magyarországon. Kérdésünkre Szilvan Salom elmondta, hogy az energetika és a vízügy területen együttműködési lehetőségekről egyeztetett az érintett miniszterekkel. Megállapították, hogy közös projektek keretében lehetne megosztani a tapasztalatokat. Meghívására magyar tárgyalópartnere jelezte, hogy üzletemberekkel és lehetséges befektetőkkel érkezik majd Izraelbe.

Szilvan Shalom emlékeztette lapunkat, hogy országa a közelmúltban az elmúlt 20 év talán legnagyobb földgáztalálatát jelenthette be. A feltárt mennyiség jóval több energiahordozót ígér Izrael igényeinél. E gáznak így szerepe lehet annak a problémának a megoldásában is, amellyel Magyarország került szembe azzal, hogy az orosz gáz vevői közül az egyik legmagasabb árat fizeti a gázért, s ami miatt beszerzési alternatívákat keres. (Ez a magas ár szerencsére már nem igaz - szerk.) Tárgyalásain szóba került a nukleáris és a megújuló alapú energiatermelés (nap és szél) területén történő együttműködések indítása is.

Az említett, hatalmas gáztalálat az első becslések szerint 80-100 milliárd köbméter gázt jelent, az érintett gázmező kincsét eredetileg 56 milliárd köbméternyinek vélték.

Szerény árucsere-forgalom

Magyarország izraeli exportja az elmúlt kilenc évben több mint a kétszeresére nőtt, ezzel együtt tavaly is mindössze 78,3 milliárd forintot tett ki. Behozatalunk a KSH szerint a bő kétszeresére, 38 milliárd fölé nőtt.

A Magyarország számára pozitív szaldón belül az energiaipari terméket eladása tavaly a jelképesnek is mondható 900 millió, vásárlása pedig 13 millió forintot tette ki. A szerény számok nem kedvezőtlenek annak ismeretében, hogy mindkét ország nettó energiaimportőr, s hogy a köztük lévő földrajzi távolságnak is szerepe van a gazdasági kapcsolatok optimalizálásában.

A Magyarország számára pozitív szaldón belül az energiaipari terméket eladása tavaly a jelképesnek is mondható 900 millió, vásárlása pedig 13 millió forintot tette ki. A szerény számok nem kedvezőtlenek annak ismeretében, hogy mindkét ország nettó energiaimportőr, s hogy a köztük lévő földrajzi távolságnak is szerepe van a gazdasági kapcsolatok optimalizálásában. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.