BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már számolhatók a szeméttarifák

Megjelentek a szabályok, amelyek alapján kiszámítható, hogy a hulladékgazdálkodást koordináló szervezet mekkora alapdíjat, illetve szolgáltatási díjat köteles fizetni. Sok a negatív és a pozitív korrekciós tényező.

Megjelentek azok a szabályok, amelyek alapján kiszámítható, hogy a hulladékgazdálkodást koordináló szervezet (NHKV Zrt.) mekkora alapdíjat, illetve szolgáltatási díjat köteles fizetni a hulladékot begyűjtő vállalkozásoknak. Július 1-jétől ugyanis minden ilyen bevétel az NHKV-hoz fut be, és a társaságnak újra kell osztania a közszolgáltatók között. A begyűjtők kötelesek a hulladékkal hozzájuk került „haszonanyagot” annak a szervezetnek (kereskedőnek vagy újrahasznosítónak) átadni, amelyet az NHKV kijelölt nekik.

Az alapdíjat a Magyar Közlönyben olvasható miniszteri rendelet standard díjnak nevezi, és a hulladékgyűjtéshez kapcsolódó alap közszolgáltatásért ítéli meg. A szolgáltatási díj már bonyolultabb. Kalkulálását a közszolgáltatóktól elvárt, külön rendeletben részletezett adatszolgáltatás előzi meg, amelyből kiderül, hogy a szemétgyűjtő vállalkozás milyen hulladékfajtából mennyit, milyen minőségben gyűjtött be, illetve, hogy szolgáltatásának értékét mi viszi felfelé, illetve lefelé. Ez utóbbiak azok a korrekciós tényezők, amelyek már a standard díjnál is figyelembe vehetők, kiindulási értéke felfelé 70 százalékkal, lefelé 60 százalékkal módosítható. Ahol a közszolgáltatási díj a standard díjból és a szolgáltatási díjból áll, ott az előbbi tovább emelhető, legfeljebb 30 százalékkal a tényleges és a lehetséges kukaürítésből adódó arány alapján. A standard díj minden közszolgáltatási területen 2,737 forint literenként.

Negatív korrekciós tényezőt kell alkalmazni, ha a gyűjtés gyakorisága elmarad a jogszabály által előírttól; ha nem megfelelően gyűjtik a zöldhulladékot; ha kevés a csomagolási vagy a lomhulladék (ezekre minimum-előírások vannak); ha 90 százalékban nem maga végzi a gyűjtést, az előkezelést vagy az ártalmatlanítást; ha nem teljes körű az ügyfélszolgálat; és végül ha az előírtnál több hulladék kerül a lerakóba. Jó pont jár viszont minden, az előírtnál magasabb színvonalú teljesítésért. Ilyen lehet, ha a közszolgáltató ingyen ad gyűjtőzsákot, a vegyes hulladékból legalább 20 százaléknyit különít el hasznosításra, vagy az égetőműbe került hulladék legalább 30 százalékát felaprítja. A korrekciós tényezők nagyságát befolyásolja az is, hogy hány lakos él a településen, illetve, hogy mekkora a népsűrűség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.