"A fogyasztók szeretnek olyan szavakat ismételgetni, amelyeket a szolgáltatók, a politikusok és mások a szájukba adnak. Úgy támogatják például a zöldenergiát, egy kalap alá veszik mindet, hogy elfelejtve, hogy a zöldenergia nagyobb arányú használatával csökkennie kellene a szén-dioxid kibocsátásnak. E cél nem érhető el biomassza tüzelésével” – mutatott rá Holoda Attila. A nap- és s szélenergiát is csak addig szeretik a hazai fogyasztók, amíg a használatukért nem kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk.
Közben a földrész szén-dioxid kibocsátása nő. Nem jelentenek gátak a szén-dioxid kvóták sem, hiszen az áruk lezuhant, és ez ellen nem tesznek semmit a kormányok sem, holott maguk is bevethetnének olyan kibocsátás-visszaszorító büntetést, adót, amelynek bevételeit az energiahatékonyság növelésére lehetne használni.
Rossz sztereotípia a magyar lakosság részéről a távfűtés elítélése is. Kevesen gondolják végig egy jól kialakított, hatékony rendszer költség-előnyeit és az általa kínált kényelmet, kényelmesebb az ítéletüket a régi, és valóban rosszul kialakított rendszerrel kapcsolatos tapasztalatokra alapozniuk.
Szintén sokan helyeslik a kis- és középvállalkozások megsegítését, hiszen ennek fontosságát hangsúlyozza a hivatalos kommunikációs is. Ám rögtön elfelejtkeznek róluk, amikor a kérdésben az, hogy akarunk-e alacsony rezsiszámlát? Nem töprengenek el rajta, hogy csak úgy lehet kisebb a lakosság rezsije, ha más kifizeti helyette. Például azok a kisvállalkozások, amelyek a lakosságnak a paradicsomot termesztik. Pedig a rezsicsökkentés ára, „forrása” az, hogy közben drágább lesz más termék, de még akár az is, hogy e más termékek előállítói ebbe akár tönkre is mehetnek.
Illetve van más út is: ha az energiaszolgáltatók csak a kötelező karbantartást végzik el, de nem fejlesztenek. „Ennek az lehet a következménye, amit a privatizáció óta már elfelejtettünk: energia-ellátási zavarok” – mondta Holoda Attila.
Azt is sokan tévesen hiszik, hogy az okos méréstől olcsóbb lesz az áram, és a gáz. Nem lesz. Okos mérőhöz okos felhasználó is kell. De, aki sohasem nézi meg az energiaszámláját sem, fogja-e majd bogarászni a fogyasztási görbéjét, és rohanni vele a szolgáltatójához, új ajánlatot kérni?
Ha a szegmens e 6 százalékának kifizetné az általa felhasznált energia árának egészét, az már olyan többletbevételt hozna, amiből alacsonyabban lehetne tartani a lakosság többi részének a normális életvitelhez szükséges energia-felhasználása árát.
Igaz, itt is, mint sok más esetben, a politikai bátorság hiánya is akadályozhatja a jelenlegi szabályozás módosítását.
Ha a szegmens e 6 százalékának kifizetné az általa felhasznált energia árának egészét, az már olyan többletbevételt hozna, amiből alacsonyabban lehetne tartani a lakosság többi részének a normális életvitelhez szükséges energia-felhasználása árát.
Igaz, itt is, mint sok más esetben, a politikai bátorság hiánya is akadályozhatja a jelenlegi szabályozás módosítását. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.