Akár októberben elindulhat a fizetős YouTube
Akár már október végén elindulhat a YouTube fizetős szolgáltatása, a konstrukciót választó felhasználók hirdetések nélkül nézhetik majd meg az oldalra feltöltött videókat.
A Recode technológiai portál beszámolója szerint a felületet működtető Google már kiküldött egy e-mailt a tartalomtulajdonosoknak, amelyben arra figyelmezteti őket, el kell fogadniuk az új feltételeket, ellenkező esetben a jövőben az Egyesült Államokban nem lesznek elérhetők a videóik. A levélben szerepel egy határidő is, október 22., ez alapján arra lehet következtetni, hogy ezt követően rajtol az előfizetéses modell a YouTube-on.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a Google már nagyjából egy éve tartja napirenden a videómegosztó fizetőssé tételét, azonban pontos menetrendet eddig nem közöltek. A Recode információi szerint az előfizetéses konstrukcióba két ajánlatot is beépítenek majd. Egyrészt a múlt ősszel, béta verzióban indult YouTube Music Key zenei szolgáltatáshoz férhetnek majd hozzá a lehetőséget választó fogyasztók, másrészt a már említett, reklámmentes videókhoz. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi lesz majd a havi előfizetési díj, azonban szakértők szerint 10 dollár körül alakulhat majd.
A YouTube növekvő népszerűségét jelzi, hogy az utóbbi két év leggyorsabb növekedését produkálta a második negyedévben az oldalra feltöltött videók nézésével töltött idő. A felhasználók az április-júniusi időszakban 60 százalékkal több időt fordítottak arra, hogy filmeket nézzenek a videómegosztó oldalon, mint egy évvel korábban. A portál szórakoztatásban betöltött szerepének felértékelődését jól mutatja, hogy a Google tájékoztatása alapján csak mobiltelefonról több 18-49 éves amerikai nézi az oldalra feltöltött videókat, mint amennyien a legnagyobb kábelhálózat adását követik.


