BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörög az Apple az iPad szállításokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A korábban jelzettnél gyorsabb ütemben növeli iPad-szállításait az év hátralévő részében és a következő néhány esztendőben az Apple, ennek nyomán várakozáson felüli bővüléssel számol a táblagépek piacán az IHS iSuppli elemzőcég.

Ennek alapján a szóban forgó mobileszközök világpiaca 2011-ben elérheti a hatvanmillió darabot is, szemben a tavalyi 17,4 millióval. Az amerikai piackutató májusban erre az évre még legfeljebb 58,9 milliós globális kínálatot várt. A felfelé módosított előrejelzés javít a középtávú várakozásokon is; e szerint 2015-ben világszerte 275 milliót meghaladó menynyiségben találnak gazdára a táblagépek, ez 13 millióval több a korábbi becslésekben megjelölt mutatónál.

Az elemzők szerint ma még egyértelműen az Apple határozza meg ezt a piaci szegmenst, annak ellenére, hogy a versenytársak is piacra dobták már saját modelljüket, ezek azonban sem hardverben, sem tartalomban vagy akár marketingben nem érnek fel az iPadhez. Ráadásul – teszik hozzá a szakértők – az Apple által több rivális ellen is kezdeményezett szabadalmi jogvita szintén késlelteti a konkurencia masszívabb megjelenését a meghatározó piacokon.

Az alma logójú cég az idén 44,2 millió iPadet dob piacra. A korábbi becslés még 43,7 milliót jelzett előre, belekalkulálva a Japánban bekövetkezett természeti katasztrófák hatását a termelésre és a részegységellátásra. A problémákon azóta sikerült felülkerekedni, ezért ilyen bizakodó a piackutató. Az IHS szerint az Apple iPad-szállításai 2015-ben a 120 millió darabot is meghaladják, szemben az előző előrejelzésben szereplő kevesebb mint százmillióval.

Ezek alapján az idén az almás táblagépek adják a globális kínálat közel háromnegyedét, 2015-ben pedig közel 44 százalékát. A májusi becslések alapján az ez évi mutató még 64, a négy esztendővel későbbi pedig 32 százalékról szólt.

A riválisok nehézségeinek egyik iskolapéldáját a Hewlett-Packard adta azzal a már jól ismert közelmúltbeli bejelentéssel, hogy ki akar szállni a hardverpiacból, ami egyben a korábbi táblagépes terveit is megtorpedózza. A lépés 14 hónappal azután következett be, hogy megvásárolta a mobileszközökben jártas Palm céget; utóbbi operációs rendszerére, a webOS-re kívánta alapozni táblás termékeit. Az egyéb szoftverekre alapozó márkák pedig a vártnál lassabban tudják piacra dobni a termékeket, amelyekhez sok esetben hiányzik az elegendő tartalom és a megfelelő alkalmazások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.