BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan indul a "Tesco-gazdaságos" mobil?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Új mobilmárka tűnhet fel hamarosan Magyarországon, ugyanis a Tesco áruházlánc előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik hazai mobilszolgáltatóval saját márkás mobilelőfizetés-értékesítés kapcsán. Könnyen elképzelhető az is, hogy a Tesco lesz az első hazai virtuális mobilszolgáltató – írja a HWSW.

Az internetes szaklap több, egymástól független forrásból származó értesülése szerint nagy az esély rá, hogy rövidesen Magyarországon is megjelenik saját mobilmárkájával a Tesco áruházlánc. A brit áruházlánc több országban is működtet virtuális mobilszolgáltatást (ami azt jelenti, hogy egy nagy mobilszolgáltatótól bérel hálózati kapacitást, az ügyfél adminisztrációt viszont önállóan intézi). A lap szerint a cég itthon a Vodafone-t választotta partneréül, bár egyelőre nem tudni, hogy az alapot a más országokban is működő modell adja, vagy csupán saját márkanéven értékesítő viszonteladó lesz a Tesco.

A lap szerint a Tesco lépése azért is érdekes, mert a Vodafone már működik együtt két céggel is hasonló mobilszolgáltatáson keresztül, ám ezek nem tekinthetők igazi sikertörténetnek. A Vodafone 2009-ben kötött megállapodást a Magyar Postával, mely Postafon néven azóta is árul speciális, elsősorban az idősebb korosztályt célzó mobiltelefon-díjcsomagokat és készülékeket. Ennek bevezetését idén februárban követte a tv2.mobilnet, mely az MTM-SBS Zrt.-vel kötött együttműködés keretén belül valósult meg, kizárólag mobilinternet értékesítésére.

A Tesco áruházlánc, illetve a multi hazai képviselője, a Tesco Global Áruházak Zrt. számára sem számít teljesen ismeretlen terepnek a szolgáltatószektor: a cég többek közt biztosítási szolgáltatást, utazást, megtakarításokat és más banki szolgáltatásokat nyújt saját márkaneve alatt Magyarországon.

A Vodafone és a Tesco egyébként régóta partnerek, az operátor feltöltőkártyás csomagjai több áruházban is elérhetők, emellett a mobilszolgáltató tavasszal exkluzív szerződést kötött a Tescóval a tv2.mobilnet értékesítésére – írja a HWSW.

A Tesco az Egyesült Királyságban és Írországban évek óta jelen van a mobilszolgáltatói szegmensben is, a cég az egyik legnagyobb, legmeghatározóbb virtuális szolgáltató a szigetországban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.