BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan lehet 18 perc alatt feltörni egy iPhone jelszót?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Las Vegasban idén is megrendezték az IT biztonsági szakma egyik legrangosabb találkozóját, a Black Hat konferenciát, ahol érdekes tények kerültek felszínre az internetes biztonság terén.

A CNN az eseményről szóló összefoglalójában kiemeli az iPhone-ok esetleges sérthetőségét. Dino Dai Zovi független IT-biztonsági tanácsadó és notórius Apple-hacker elmondta: a legprimitívebb támadási módszert felhasználva másodpercenként kilenc lehetséges jelszó futtatható le egy iPhone-on. Ezt azt jelenti, hogy egy négy számjegyből álló jelszóval 18 perc alatt elbánhatnak a hackerek. Egy alfanumerikus (betűket és számokat is tartalmazó) jelszó már keményebb dió: négy karakter esetén a feltörés 51 órát vesz igénybe, 8 karakterrel pedig 13 ezer évig tartana a jelszó megfejtése – a legbutább módszerrel, persze.

De a Facebookkal kapcsolatban is ijesztő tényeket fedtek fel a konferencián. Az MIT egy korábbi tanulmánya szerint az emberek 87 százaléka azonosítható a születésnap, a nem, és a postai irányítószám alapján – ez az az információcsoport, amit a felhasználók túlnyomó többsége nyilvánosságra hoz a közösségi portálon. 2010-ben havonta átlag 2,5 milliárd fotót töltöttek fel a Facebookra. Ha a bűnözők arcfelismerő programot használnak, egy pillanat alatt összekapcsolhatják az arcot a Facebookon megjelenített információkkal és ezzel számtalan érzékeny adatot szerezhetnek meg.

A felhő alapú információtárolás előnye, hogy az adatok nem kapcsolódnak hardverhez, vagyis bárhonnan elérhetőek egy internetkapcsolattal. Ez viszont nagy öröm a hackereknek, akiknek csak egy notebookra van szükségük ahhoz, hogy minden, a felhőben tárolt adatot megszerezhessenek. A Stanford Egyetem biztonsági laborjának kutatója, Ellie Bursztein azt állítja, 10 százalék, hogy meg tudják szerezni egy Windows XP-t használó internetező rendszer belépési jelszavát. A Windows 7-nél korábbi operációs rendszerek esetében bevethetőek a legprimitívebb módszerek, vagyis a jelszógeneráló szoftverek, amelyek addig találgatnak, amíg nem jutnak el a megfelelő jelszóig.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.