BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beköltöztek a Malév helyére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
„Az Aeroplex és a Celebi költözik be abba az irodaházba, amit eredetileg a Malévnak szántunk” – tudta meg a Világgazdaság Online Hardy Mihálytól, a Budapest Airport kommunikációs vezetőjétől.

A négyszintes felújított irodaház 3500 négyzetméteres, de a két beköltöző csak a terület felét bérelte ki a repteret üzemeltető cégtől. Hardy Mihály emlékeztetett: a februárban csődbe ment nemzeti légitársaság több mint 60 ezer négyzetmétert bérelt a Budapest Airportól. Azt is tudni kell, hogy a BA valószínűleg egy fillért sem fog látni abból a 4 milliárd forintból, amivel a Malév tartozott neki. „Mivel a dolgozók sem kaptak semmit, ezért nekünk is várnunk kell a sorunkra. Eddig egy fillért nem láttunk” – mondta lapunknak Hardy Mihály, a BA kommunikációs vezetője.

Az biztos, hogy az összes hitelezői igényre a cég vagyona nem nyújt fedezetet. A napokban megmenekült viszont a Malév GH (földi kiszolgálócég), ugyanis három évre 2 milliárd forintos bevételt jelentő szerződést köthetett azzal a Wizz Air-rel, amelyik elnyerte a Malév kijevi és tel-avivi repülési jogait. A parlament hétfőn 280 szavazattal, 47 ellenében fogadta el, hogy a Malév vizsgálóbizottságnak a szeptemberi határidő helyett december 31-éig kell benyújtania jelentését a parlamentnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.