BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Könnyebb ma lakást venni, mint 2008-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Lakás 2016 kiállítás és vásár sajtótájékoztatóján az Otthontérkép szakértője elmondta; a lakásárak emelkedése ellenére még mindig könnyebb ma lakást vásárolni, mint 2008-ban, mivel a bérekhez viszonyítva még most is 20-25%-kal olcsóbban juthatunk lakáshoz, mint a 2008-as lakáspiaci boom csúcspontján - írja a Lakás 2016 közleményükben.

Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property vezérigazgatója szerint az új lakáspiaci kínálat ellenére csak átlag alatti elhelyezkedésű, tömegtermékek esetén tud túlkínálatot és esetleges árcsökkenést elképzelni idén, ám ahol szűkös a telekkínálat és emiatt korlátozottabb a verseny, tovább nőhetnek az árak. Tokodi Gábor, FHB vezérigazgató-helyettes szerint a piac fellendülése immáron stabil; jelentősen növekedett a családi vásárlók, építtetők, és bővítők aránya a befektetők mellett és élénkül a hitelezés. Rutai Gábor, a Duna house elemzési vezetője kiemelte, a jövőben nem számít árcsökkenésre az újlakás piacon; tarthatónak látja a jelenlegi magas árakat.

Az Otthontérkép elemzése szerint jelentős áremelkedésnek lehettünk tanúi az elmúlt két évben a magyar lakáspiacon, aminek hatására a válság előttivel megegyező vagy akár azt meghaladó árakkal is találkozhatunk. Két év alatt országosan 20 százalékkal drágultak a lakások, az egyes országrészek szerint azonban meglehetősen nagy területi eltérések tapasztalhatók. Míg a keresettebb megyeszékhelyeken vagy Budapesten a növekedés mértéke akár az országos átlag kétszeresét is elérhette, továbbra is találunk olyan - főként periférikus elhelyezkedésű - településeket ahol az árrobbanás még várat magára.

A 90-es évek végétől beinduló erősebb gazdasági növekedés, az EU csatlakozás iránti optimista várakozás és a külföldi befektetők megjelenése a lakáspiacon az árak jelentős emelkedését hozta magával. Ennek következtében a lakások 1999 és 2008 között több mint 200%-kal drágultak. Ezzel párhuzamosan azonban a bérek is hasonló ütemben növekedtek, sőt összességében azt lehet mondani, hogy enyhén még konvergáltak is azokhoz - írják.

Míg a 2000-es évek elején egy 30 négyzetméteres garzonlakás megvásárlásához több mint 5 évnyi nettó átlagfizetésre volt szükség, addig 2008-ban a válság előtti utolsó időszakban már csak 4,5 évig kellett rá spórolni. Hiába emelkedtek tehát már akkor is őrült tempóban a lakásárak, a bérek folyamatosan követték azt. A válság beköszöntével a lakáspiac összezuhant, ami az árak folyamatos csökkenését hozta magával. Ezzel szemben a bérek egy év kivételével tovább nőttek, így 2013-ban az ingatlanpiaci válság mélypontján már 3,1 évnyi átlagkeresetből tulajdonosai lehettünk egy 30 négyzetméteres lakásnak. Az elmúlt két év átlagában ugyanakkor a lakásárak ismét gyorsabban nőttek, mint a fizetések, így jelenleg 3,5 évnyi nettó átlagbér szükséges az említett méretű lakás megvásárlásához.

Az áremelkedés ellenére tehát még mindig könnyebb ma lakást vásárolni, mint 2008-ban. A lakások reálértéke ugyan 2013-ban és 2014-ben volt a legalacsonyabb, de a bérekhez viszonyítva még most is mintegy 20-25%-kal olcsóbban juthatunk lakáshoz, mint a 2008-as lakáspiaci boom csúcspontján - írja a Lakás 2016 közleményükben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.