BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel háromezer ingatlant árvereztek el a 35 ezerből

Tavaly csaknem 35 ezer ingatlant tűztek ki árverésre a végrehajtók, de ebből a 3 ezret sem érte el a valóban elárverezettek száma. A kényszerértékesített ingatlanok fele volt lakás, a másik felét mezőgazdasági területek, illetve gazdasági épületek adták - mondta Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára.

Az árveréseket követően 234 kilakoltatásra került sor, a fennmaradó közel 1300 esetben az adósok önként hagyták el otthonukat. Idén a végrehajtási ügyek száma legfeljebb 10 százalékkal növekedhet a kamara becslése szerint.

A csaknem 200 önálló bírósági végrehajtó mintegy félmillió végrehajtási ügyet intéz évente. Ezek 85 százalékát az 500 ezer forint alatti ügyek adják. Ide tartoznak a parkolási bírságok, a közüzemi tartozások, illetve a gyermektartási ügyek is. A parkolási díj-követelések 95 százaléka nem éri el a 100 ezer forintot.

A végrehajtók kezelésében lévő ügyek számának 6 százaléka tartozik az 500 ezer - egymillió forintos érték-sávba, míg 7 százaléka az 1-5 milliós sávba esik. Mindössze az ügyek 2 százaléka haladja meg az 5 millió forintos követelést - közölte Schmidt Zoltán.
  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.