BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Masterplast: Románia után ukrajnai bővítés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Mintegy 1,4 millió eurós befektetéssel polisztirollapgyárat alapít az ukrajnai Lembergben a Masterplast Nyrt., mely a közelmúltban kezdett hasonló beruházásba a romániai Sepsiszentgyörgyön. A vállalat két hónapon belül telephelyet vásárol magának Lembergben, ahol várhatóan 2013 tavaszán indítja meg a gyártást. A beruházásokra a 2012. március 21-i zártkörű tőkebevonás ad lehetőséget. Az értékesítés során hét intézményi befektetői csoport szerezhetett tulajdonrészt a Masterplast Nyrt.-ben, 1,1 milliárd forint friss tőkéhez juttatva a céget.

Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója magyarázata szerint Ukrajnában az energiaárak megközelítik az európai átlagot, miközben a meglévő épületállomány gyengén szigetelt. A közép-európai időjárásnál hidegebb éghajlat, a folyamatosan emelkedő energiaárak és a magas népességszám jó lehetőséget teremt a Masterplast számára, hogy ezen a nagy fejlődés előtt álló piacon folytassa regionális terjeszkedését. „Nem titkolt célunk, hogy három éven belül az ukrán piac harmadik legnagyobb szereplője legyünk” – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.