Az idén nyereségesre fordulhat a GM
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságChris Liddell, a Microsoft volt és a General Motors (GM) jelenlegi pénzügyi igazgatója szerint elképzelhető, hogy cége még ebben a pénzügyi évben profitot termel – idézte a vezetőt az AP. A tervek megvalósulása természetesen még bizonytalan, de Liddell leszögezte: a cég Kínában és Brazíliában mindenképpen nyereséges lesz, Észak-Amerikában a várakozásoknak megfelelően teljesít, és keményen harcol majd Európában is.
A vezető elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a vállalat részvényértékesítésbe kezd 2010 második felében. VG


