BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína és maffia - Egyre zűrösebb a Saab megmentése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Saab új partnere, a kínai Hawtai elutasított a svéd diplomáciai testület egyik tagjának állítását, miszerint kétséges, hogy a befektető megmentheti a Saabot.

A hét elején ismertetett szerződésben a Hawtai vállalta, hogy 150 millió eurót fektet be a készpénzhiánnyal küszködő Saabba partnerség keretében, amelyhez a feldolgozás, technológia és értékesítés terén alapítandó vegyes vállalatok is tartoznak.

A Svenska Dagbladet svéd lap szerint azonban Stockholm kínai nagykövete arra figyelmeztette a külügyminisztériumot, hogy a Hawtai valószínűleg felfújta a termelésére vonatkozó adatokat, az elnök-vezérigazgatóit pedig az utóbbi években többször lecserélte. Lars Freden svéd nagykövet állítólag azt mondta, hogy a Hawtai tíz éve működik, és csak egy éven át gyártott autókat a saját márkaneve alatt, ezzel azt sugallva, hogy a cég nincs felkészülve a Saab megsegítésére.

"Nem kaptunk semmiféle (panaszt) hivatalos csatornákon keresztül" - szögezte le Gao Hongjun, a Hawtai PR-részlegének vezetője az AFP-nek nyilatkozva. Mint mondta, lehetetlen a vállalati adatokat manipulálni, hiszen azokat a hivatalos autóipari szervezetek nyilvánosságra hozzák. A szóvivő emellett hangsúlyozta, hogy a vállalat nem cserélte le a felsővezetését, hanem egy új leányvállalathoz telepítette át őket. "Még mindig a vállalatnál vannak. Bármikor be lehet jönni hozzánk és megnézni őket" - mondta a szóvivő. A Hawtai cáfolta a saját márkás indulásra vonatkozó értesülést is, mondván: már 2004-ben is gyártottak terepjárókat a Hawtai neve alatt (korábban a Hyundainak dolgoztak).

A Saab szóvivője szerint a média szerencsétlen módon interpretálta a diplomata jelentését, Eric Geers sietett leszögezni, hogy Freden jelen volt az üzlet megkötésének pekingi bejelentésekor is többször is gratulált a Saab-tulajdonos Spyker vezérének.

Mint arról beszámoltunk, a megállapodás, amelynek keretében a Hawtai 29,9 százalékot vásárol a Spykerből, az utolsó pillanatban mentette meg a svéd luxusmárkát. A Saab trolhattani gyárában hetek óta akadozik a termelés, mivel a cég a beszállítói számlákat sem tudja kifizetni. Hogy készpénzhez jusson, a Spyker eladja és visszabérli a Saab ingatlanjait és a finanszírozásba az orosz Vlagyimir Antonov is beszáll 30 millió euróval.

A Saab finanszírozásában résztvevő mindkét tényező megítélése kérdéses, hiszen a fenti incidens mellett a másik befektető, Antonov a CIA látókörébe került állítólagos maffia-kapcsolataival. Az orosz milliárdos már tavaly eladta a Saab tulajdonosában, a Spykerben szerzett részvényeit, ezzel a feltétellel vásárolhatta meg ugyanis a holland vállalat a Saabot a General Motorstól.

A 74 millió dollár készpénzről és 326 millió dollárt érő elsőbbségi részvényről szóló adásvétel után pontosan egy évvel, február 24-én a Spyker Cars bejelentette, szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy eladja a Spyker Automotive üzletág vagyonát a CPP Global Holdings Limited brit magánvállalatnak, amely véletlenül Vlagyimir Antonové, aki februárban vásárolta meg 32 millió euróért a Spyker kicsi és szintén veszteséges szupersportkocsi-gyártó részlegét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.