BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömeges leépítés a Nokiánál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Voltak ugyan előzményei, mértékét tekintve mégis meglepetést okozott a Nokia tegnapi bejelentése, amely szerint a finn mobiltelefon-gyártó alkalmazottai több mint felét, 2300 embert küld el komáromi üzeméből. A cég arra jutott, hogy hatékonyabb, ha a gyártás egy részét Ázsiába telepítik.

Niklas Savander, a vállalat ügyvezető elnökhelyettese az ügyben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a társaság tulajdonképpen az összeszerelési tevékenységet telepíti Ázsiába, és az európai gyárak a jövőben is a fogyasztók kiszolgálásában kapnak majd nagyobb szerepet.

A cég lépése érzékenyen érinti Magyarországot: bár a hazai leány 2010-es forgalma negyedével maradt el a két évvel korábbitól, a cég árbevétele alapján még így is a harmadik legnagyobb itteni vállalat. A Nokia döntése különösen érzékenyen érinti Komárom térségének munkaerőpiacát, ugyanis biztosan nem csak a finn cég 2300 alkalmazottja veszíti el az állását. Érdekes kérdés egyébként az is, hogy a magyar kabinet mennyit tudott a Nokia terveiről: Niklas Savander szerint csak kedden tájékoztatták a kormányzatot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.