BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavág a kémkedéssel vádolt Renault-menedzser

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Michel Balthazard, a legmagasabb rangú Renault-menedzser, akit két másik társával együtt kémkedés gyanúja miatt felfüggesztettek állásából, jogi eljárást kezdeményezett neve tisztázására.

Kollégája, Betrand Rochette szintén panaszt emelt a francia ügyészeknél és a harmadik vezető is hasonló lépésre készül. Balthazard ügyvédje közölte: bűnvádi panaszt emeltek ismeretlen személyek ellen annak felderítésére, hogy ki gyanúsította meg a volt menedzsert. A jogi képviselő szerint az a tény, hogy ismeretlen személyek információjára alapozva vádolták meg Balthazard-t, sérti a menedzser becsületét, amellett, hogy a vádak teljes mértékben megalapozatlanok. A francia nyomozóhatóságok döntenek arról, hogy eljárást indítsanak-e az ügyben.

Eközben a Renault már megtette feljelentését az elektromos autó programmal kapcsolatos ipari titkok ellopásával kapcsolatban. A feljelentést a cég "ismeretlen személyek ellen" tette többek között ipari kémkedés, korrupció, és lopás gyanújával. Most a francia hatóságokon a sor, hogy eldöntsék: elindul-e a büntetőeljárás az ügyben - írja a Bloomberg.

A feljelentésre egy héttel azután került sor, hogy a Renault az ipari kémkedési ügy miatt felfüggesztette állásából a cég három menedzserét, akik tagadták, hogy szabálytalanságot követtek volna el. A Renault beadványa nem nevezett meg egyetlen konkrét személyt, vállalatot vagy országot sem, ugyanakkor a francia sajtó korábban beszámolt arról, hogy vélhetően Kína áll a kémkedés mögött.

Peking ugyan tagadta, hogy része lenne az elektromos autó projekttel kapcsolatos adatok eltulajdonításában, de a lapjelentések szerint a többek között lichtensteini bankszámlákra érkező pénzek Kínából származnak. Mint arról korábban beszámoltunk, a francia ipari miniszter úgy fogalmazott: gazdasági háborúvá vált a Renault kém ügye.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.