BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól ment Schmidt Mária cégének: 800 milliós nyereség az első félévben a BIF-nél

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) az első félévben 800,72 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 49,16 millió forintos veszteséggel. A BIF szerdán közzétett, a nemzetközi számviteli (IFRS) szabályok szerint készített, konszolidált gyorsjelentése szerint az értékesítés árbevétele 2,79 milliárd forint volt, ami egy évvel korábban 830,4 millió forintot tett ki. Az összes működési bevétel meghaladta a 3 milliárd forintot, ami 358,37 százaléka a bázis időszaki árbevételnek.

A gyorsjelentés szerint az árbevétel növekedést az okozta, hogy a Katlanka B Kft. a tárgyfélévben átadta az általa épített Castrum Házban lévő lakásokat, így az átadott lakásokhoz kapcsolódóan 1,9 milliárd forint árbevétel jelent meg a bevételek között. A társaság szokásos bevételei közül a bérbeadásból származó bevételek emelkedtek, ami részben a Castrum Házban lévő irodák bérbeadásának megkezdésének, részben a bérleti díjak infláció követő emelésének köszönhető. Az anyagjellegű ráfordítások összege mintegy 1,8 milliárd forintot tettek ki, ez 472,45 százaléka az előző évinek. Az eladott áruk beszerzési értéke soron - amelynek összege 1,3 milliárd forint volt - a Castrum Házban átadott lakások építési költségének kivezetése jelenik meg - áll a gyorsjelentésben.

A pénzügyi műveletek bevéte a tavalyi 87,8 millió forintról 145,5 millió forintra nőtt. A jelentés szerint a növekedést a Castrum Ház építkezésének finanszírozásához felvett devizahitel félévi törlesztésekor realizált árfolyamnyereség, illetve az anyavállalat által felvett hosszú lejáratú devizahitel átértékelése kapcsán elszámolt árfolyamnyereség okozta. A pénzügyi műveletek ráfordítása ugyanakkor harmadára csökkent. A jelentés szerint a csökkenés oka a devizahitel kapcsán elszenvedett árfolyamveszteség bázis időszaki magas összege.

A BIF saját tőkéje június 30-án 14,5 milliárd forint volt, ami 23,68 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A társaság jegyzett tőkéje nem változott, 2,583 milliárd forint volt a félév végén. A BIF részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak, az utolsó, augusztus 23-i kötésáruk 10.000 forint volt, az elmúlt egy évben a legmagasabb részvényár 11.500, a legalacsonyabb 8.200 forint volt.

A BIF egyik fő tulajdonosa - férje, Ungár András halála után - Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.