BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövő héttől két Tesco és három Lidl lesz nyitva vasárnaponként

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Két Tesco, három Lidl és kilenc DM lesz nyitva vasárnaponként - derül ki a lapunknak adott válaszokból. A Spar 19 egységet tarthat nyitva: ezek közül hét világörökségi területen működik, nyolc meg benzinkúton. Ezer boltból jó ha harminc nyitva maradhat majd.

 

 

 

 

 

 

Az üzletek kevesebb, mint három százaléka maradhat nyitva vasárnap a Világgazdaság összesítése szerint. A nagy láncok közül egyelőre csak a CBA és a Reál nem válaszolt azon kérdésünkre, hogy hány üzletük lehet nyitva vasárnap. A franchise jellegű bolthálózata ugyanis egyaránt sok vállalkozás tulajdonában van, így a vállalkozások még nem tudtak tájékoztatást adni arról, hány üzletük szolgálhatja ki a vevőket vasárnap is. A CBA mindenesetre úgy tájékoztatta lapunkat, hogy elbocsátásra semmiképpen sem kerülhet sor, hiszen a szakemberhiány évek óta komoly gond az élelmiszer-kereskedelmi szektorban. A többi, kérdésünkre válaszoló lánc 1155 egységéből mindössze 33 lesz nyitva vasárnap – általában azok, amelyek világörökségi területen, vagy benzinkút mellett működnek.
Egyedül a Hervis sportáruházak cégvezetése tájékoztatta lapunkat arról, hogy nem tudják elkerülni létszámcsökkentést. A társaság üzletei hetente 2-3 napon fognak 1-2 órával tovább nyitva tartani, de a maradó alkalmazottak jövedelme így is csökkenni fog.

Hasonló a helyzet a Tescónál. a vasárnapi zárva tartás miatt dolgozóik jelentős részének nettó jövedelme előreláthatólag csökkeni fog néhány ezer forinttal. Hasonló a helyzet a 67 műszaki áruházzal rendelkező Euronics láncnál is, hiszen egyetlen üzletük sem mentesül a törvény hatálya alól, így az alkalmazottak elvesztik a vasárnapi pótlékot. A bevásárlóközpontokban ugyanakkor 1-2 órával hosszabbítják a nyitva tartást.

A lánc 209 egysége közül csupán kettő működik világörökségi területen: , egység maradhat nyitva vasárnap is, itt 24 órán keresztül fogadják majd a vásárlókat. A Lidl Magyarország 163 diszkontja közül csupán a Király utcai, valamint a  a sátoraljaújhelyi és a szerencsi működik világörökségi területen. A két utóbbi közelében lévő Tesco is fogadhatja a vásárlókat, mégpedig 24 órán keresztül. A hipermarket lánc többi 207 egysége azonban nem mentesül a törvény hatálya alól, ám a cég tájékoztatása szerint a zárva tartás miatt senki nem fogja elveszíteni az állását. Sőt, miután nyilvánvalóan átrendeződik a forgalom, a szolgáltatási színvonal emelését tervező Tesco szerint az eddigieknél több emberre lesz szükség az áruházakban és a hat nap alatt várhatóan növekvő forgalom miatt új dolgozók felvételére is szükség lehet.

A jövő héttől mind a 19 Auchan áruház zárva lesz vasárnaponként, viszont a hálózat 16 áruháza mellett létesült saját benzinkút továbbra is kiszolgálja az autósokat. Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója tájékoztatása szerint a cég idén nem tervez csoportos létszám leépítést. A törvénymódosítások okozta változásokat hosszabb nyitva tartással, munkatársaink beosztásának újraszervezésével kezelik, hogy megőrizzék a munkahelyeket. Annak a közel 200 alkalmazottnak pedig, akiknek vasárnapra szólt a szerződése, új munkaszerződést kínált a közel 7000 fős cég.

A Spar nem tervezi a nyitva tartás egységes hosszabbítását: a helyi igényekhez igazodva nyújtja meg a nyitva tartási időt. A cég a jövő hétfőtől weboldalán tájékoztatja vásárlóit a nyitva tartási idő változásáról, miután a 392 egység közül csupán 19 működhet vasárnap is. Ezek közül UNESCO világörökségi zónában 7, repülőtéren és piac közelében 1-1, OMV benzinkútnál pedig 8 egység működik és az utóbbiak számát rövidesen kettővel növeli a cég Budapesten.

Az is biztos már, hogy országszerte 33 bevásárló központ lesz nyitva március 15. után is, hogy a multiplex mozik és vendéglátó egységek, valamint a kinyitó üzletek zavartalan működhessenek. A bevásárlóközpontokban lévő üzletek és szolgáltatók a törvényi előírások alapján döntenek el a vasárnapi nyitva tartásról. A működő bevásárló között lesz a budapesti Asia Center is, ahol ugyan nincs mozi, de szinte kizárólag kis alapterületű árudákat működtetnek a távol-keleti vállalkozók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.