BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymásra licitálnak a multik

A nagy kereskedelmi cégek az idén is átlagon felüli béremelésre kényszerülnek, ha meg akarják tartani a munkavállalóikat és versenyképességüket.

A munkaerőhiány az idén a tavalyinál is kedvező alkupozíciót biztosít a munkavállalók számára a kereskedelmi bértárgyalások során – tudta meg a Világgazdaság Sáling Józseftől, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszevezetének (KASZ) elnökétől. A SPAR-nál például átlagosan 10 százalékos béremelésről született megállapodás, a minimálbér és a szakképzettek bérminimuma az országos megállapodás szerint 5,7 százalékkal kell hogy emelkedjen, ám a cégnél ezek a tételek 8,5 százalékkal emelkednek. A munkaerőhiánnyal leginkább sújtott szakmákban és áruházakban (ez valószínűleg a fővárosiakat és a nyugat-magyarországiakat jelentheti) az átlagnál jobban meg kellett emelni a fizetéseket – tudtuk meg.

Bár a Lidlnél az idén „csak” 8 százalékkal emelkedik mintegy 4000 alkalmazott bére, a német diszkontlánc eddig is az átlagnál jóval magasabb béreket fizetett: a csaknem 3500 fizikai dolgozó havi bruttó átlagbére tavaly 253 ezer forint volt szemben a 170 ezer forint körüli kiskereskedelmi átlaggal – derült ki a cég lapunknak küldött válaszából. Feszült a helyzet ugyanakkor a Tescónál, ahol a jövő héten kezdődnek a bértárgyalások. A KASZ itt is két számjegyű emelést szeretne, a másik érdekelt szervezet, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) pedig az idén és jövőre 15, 2018-ban pedig 10 százalékosat kért.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint a Tesco fizikai dolgozói komoly reálbérveszteséget szenvedtek el az elmúlt években, amikor csupán néhány százalékos fizetésemelést kaptak évente – előbb a terjeszkedésre, majd a válságra hivatkozva – miközben az infláció 2010–2014 között 16,8 százalékos volt – hangsúlyozta a KDFSZ vezetője. A bérek rendezése azért is sürgős feladat, mert – az egész ágazatban tapasztalható – munkaerőhiány miatt a dolgozók túlterheltek, ezért a túlórák csökkentését is kérik a munkáltatótól. A Tesco a bértárgyalások megkezdéséig nem kívánta kommentálni a szakszervezeti követeléseket.

A bútorláncok közül a Kika januárban egységesen 12,3 százalékkal emelte meg dolgozói fizetését, az IKEA-nál pedig a 2016 szeptemberével kezdődő következő gazdasági évben a magyarországi kollégák bérébe 1,5 millió eurót fognak invesztálni. Az IKEA-dolgozók a tavalyi eredmények alapján havi fizetésük 130 százalékát megkapták bónuszként, ami 11 százalékos béremelkedést jelent, de nyugdíjprogram is van a cégnél.

Hasonló piaci okok már tavaly is jelentősen felfelé kényszerítették a béreket – hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A kiskereskedelem fizikai dolgozói átlagosan több mint bruttó 15 ezer forinttal kaptak tavaly többet, ami nagyjából 10-12 százalékos emelésnek fele meg. Sáling József szerint azonban ez csak részben valósult meg kézzelfogható fizetésemelésként, másrészt annak az eredménye, hogy az online pénztárgépek a munkaerőpiacot is fehérítették, hiszen hatásukra a cégek az elszámolt költségeket – köztük a bérekét – is növelték.

Vámos György szerint jelenleg 5-6 ezer főre – vagyis az összlétszám 1-2 százalékra – rúg a betöltetlen álláshelyek száma a kereskedelemben, vagyis nem vészes a helyzet, de a versenyképességet már negatívan érinti a probléma. A hiány szakmánként és cégenként is eltérően érinti a kereskedőket, de általánosságban a szakképzettséget igénylő munkakörök betöltése ütközik nehézségekbe, leginkább a nyugati országrészben. A bérköltségek emelkedésének ugyanakkor gátat szab, hogy azok beépülnek az árakba, amit az árérzékeny magyar fogyasztók csak egy bizonyos mértékig hajlandók elviselni – hangsúlyozta a főtitkár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.