BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kellemes ünnepeket várnak a boltosok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kezdődik a karácsonyi bevásárlószezon, holnap Fekete Péntek, a hétvégétől pedig vasárnap is nyitva lesznek a boltok. Akciókra ne csak később számítsunk az idén.

Holnap Black Friday, utána jön a bronzvasárnap: megkezdődik az ünnepi időszak a kereskedelemben. Internetes cégek tucatjai hirdetik november 27-i, speciálisan erre a napra időzített 50-70 százalékos akcióikat, de egyre több hagyományos üzlet is csatlakozik az Amerikai Egyesült Államoktól átvett szokáshoz. A hétvégétől a boltok átmenetileg mentesülnek a vasárnapi zárva tartás alól.

A várakozások szerint decemberben 5-6 százalékkal is bővülhet az áruházi költekezés az előző év azonos időszakához képest, ami 940-950 milliárd forint boltokban hagyott pénzt jelenthet – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az ünnepi asztalra valókra, továbbá az ajándékokra egyaránt 80-90 milliárd forintot költhetnek a vásárlók, azaz csak az ünnepek 160-180 milliárd forintot hoznak a kereskedőknek.

Eltekintve az olyan címkézett napoktól, mint a Fekete Péntek, az OKSZ elnöke szerint idén karácsony előtt nem érdemes hatalmas és tömeges leárazásokra számítani. A válságos éveknek vége, az emberek elkezdtek vásárolni, az üzletek nem kényszerülnek arra, hogy már december elején kiárusítsák a készleteiket annak érdekében, hogy csökkentsék a veszteségeiket. Ugyanakkor szélesebb lett a választék is. Vámos György szerint az igazi, klasszikus értelemben vett leárazásokra, amelyek akár 90 százalékosak is lehetnek, januárban lehet számítani.

Ezt a bevásárlóközpontokban nézelődve is tapasztaltuk. Jelenleg inkább szezon közi, többnyire 20-30 százalékos leárazások vannak, s azok is csak egyes termékekre, nem az egész készletre kiterjesztve. Néhány nagyobb hálózat üzleteiben találtunk 50 százalékig emelkedő kedvezményeket is, de azok is célzottak. Nem látni „Sale”-tengert a boltok kirakatában, inkább karácsonyra készített termékcsomagokkal hívogatják a vevőket.

Úgy állítják össze például a kozmetikumkokat, hogy az egyberakott termékek összességében 10-20 százalékkal olcsóbbak legyenek, mint külön-külön megvásárolva. A ruházati üzletek és a játékoboltok is komoly Star Wars-készlettel készültek, s arra számítanak, hogy ezekből a termékekből az ünnepekre nem sok marad a polcokon. Különben ugyanazok a termékek kerülnek majd a karácsonyfák alá, amelyek a korábbi években is, a listát pedig a könyvek és a játékok vezetik majd, de az elektronikai cikkek is az élbolyban lesznek.

A bútorboltok is pörögnek

A CIB Bank felmérése szerint ügyfeleik decemberben 20 százalékkal többször használják a bankkártyájukat, és 30 százalékkal több pénzt költenek el vele az előző hónapok átlagához képest. Az egy vásárlásra jutó összeg is nő, nagyjából 5 százalékkal. A legjelentősebb mértékben, mintegy 80 százalékkal a játékboltban elköltött összegek emelkednek, de a műszaki cikkeket árusító üzletekben is 60 százalékos a növekedés. Sokat profitálnak a karácsonyi időszakból a bútorboltok is: 50 százalékkal nő itt a bankkártyás vásárlások volumene.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.