BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivonulhatnak a webboltok a reklámadó miatt

Elvándorlási hullám indulhat az e-kereskedelmi szektorban is a reklámadó miatt, a nyáron bevezetett új teherrel járó adminisztrációs feladatok ugyanis számos kis és közepes piaci szereplőt arra ösztönözhetnek, hogy külföldre tegyék át székhelyüket. Az ágazat egyébként jelentős növekedésen megy át, a tavalyi 20 százalék feletti bővülés az idén is megismételhetőnek tűnik.

Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke. A szakember szerint a hazai üzleti és jogszabályi környezet miatt már eddig is fennállt a veszélye, hogy elindul egy elvándorlási hullám, azonban a nyáron bevezetett új adóteher, illetve a hozzá kapcsolódó adminisztrációs terhek felgyorsíthatják a folyamatot.

– A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem egyértelmű és átlátható, hogy kinek, mennyit kell fizetnie. Ezért az internetes áruházak működtetői ahelyett, hogy a karácsonyi szezonra készülnének, a reklámkampányaikat terveznék, tanácsadókkal egyeztetnek az előírások betartása érdekében – jellemezte a helyzetet Kis Ervin Egon. A SzEK.org elnöke szerint a piac nagy szereplőinek elvándorlása kevésbé valószínű, azonban a jövő zálogát jelentő, komoly növekedési potenciállal rendelkező kis és közepes társaságok közül sokan dönthetnek így.

Az elmúlt hónapokban egyébként jelentős előrelépés történt az Európai Unióban az e-kereskedelem egységes szabályozása felé. Az új előírások figyelembevételével a SzEK.org átalakítja saját webáruház minősítési programját, a Vedd a neten-t, ennek keretében ezért jelenleg szünetel az új minősítések kiadása. – A módosításokkal a november 11-i konferenciánkra elkészülünk, így akkortól újra lesz lehetőség csatlakozni a rendszerhez. Eddig 53 webáruház kapta meg ezt a minősítést, amely garantálja a felhasználók számára, hogy a jogszabályokat betartó, etikusan működő e-kereskedővel kerülnek kapcsolatba. Novemberben megindul a korábban kiadott minősítések megújítása is, mivel ezek érvényességi ideje két év – közölte Kis Ervin Egon.

Júniusban lépett hatályba az egész Európai Unióban egységes szabályozás az e-kereskedelemről. A legfontosabb módosítások között van, hogy a fogyasztónak 8 munkanap helyett 14 naptári napja van arra, hogy minden következmény nélkül elálljon a vásárlástól. Emellett a visszaküldésre is szab határidőt az új jogszabály, a fogyasztó az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül köteles visszajuttatni az árut a kereskedőnek, azaz maximum a kézhezvételtől számított 28 napon belül. Többek között az is bekerült az új szabályozásba, hogy elállás esetén a vállalkozás nem köteles visszatéríteni a fogyasztónak az emelt díjú fuvarozásból eredő többletköltségeket, csak a normál fuvarozási díjat.

A hazai e-kereskedelmi piacon egyébként komoly fejlődés várható az idén a Világgazdaságnak korábban nyilatkozó cégvezetők közlése szerint. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. vezérigazgatója például az online forgalom 40 százalékos növekedését várja az idén a múlt évhez képest. Bognár Ákos, az Ország Boltjának választott JátékNet.hu Webáruház vezetője pedig 25-30 százalékos bővülést prognosztizál a vállalatnál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.