BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt az Auchan válságadója

A vártnál később, csupán a hónap elején kezdődött a magyar Cora-hálózat felvásárlásával kapcsolatos engedélyezési eljárás. A vezérigazgató biztos a pozitív döntésben, és két év múlva már nyereséget vár a lánctól.

Csupán március elején kezdődött az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának engedélyezési eljárása a magyarországi Cora-hálózat felvásárlása ügyében, pedig az Auchan, valamint a Cora tulajdonosai már decemberben megállapodtak az adásvételről. A késlekedés amiatt következett be, hogy Brüsszelben több kiegészítő adatra tartottak igényt. Az Auchan Magyarország vezérigazgatója, Dominique Ducoux nem tart attól, hogy a versenyhatóság megvétózza az üzletet, hiszen, mint mondta, a felvásárlással még domináns pozícióba sem jutna az Auchan, így szó sem lehet monopolhelyzetről
Dominique Ducoux tavaly április elején jött Magyarországra, s nem sokkal ezután értesült arról, hogy eladó a hét Cora áruház. Meggyőzte az Auchan részvényeseit, hogy érdemes megvenni a Cora magyar leányvállalatát, majd a két tulajdonosi kör közel fél évig egyeztetett, s decemberre megszületett a megállapodás. A vezérigazgató elmondta ugyanakkor, hogy hipermarketek esetében hét-tíz év a beruházások megtérülése, ennek ellenére nem csupán megvásárolni akarják a hét Cora hipermarketet, hanem sok millió eurós beruházások révén modernizálnák is az áruházakat. Az Auchannak előnyös lenne a Cora árvétele, hiszen Debrecenben, Szegeden és Szolnokon van Cora, de nincs Auchan. Másrészt a vezérigazgató szerint a Cora a friss élelmiszerek választékában, a „bazár” bizonyos területein jobb, mint az Auchan, amely átvenné a Cora hűségkártya működtetésének tapasztalatait is.
A 12 tagú Auchan-hálózat az elmúlt évben nem bővült, és az idén sem fog. Igaz, a 2010-ben megvásárolt győri telekre továbbra is fel kívánják építeni a hipermarketet a hozzá tartozó üzletsorral, ezért a társaság kérvényezni fogja, kapjon mentesítést a plázastop korlátozásai alól.
Dominique Ducoux azzal érkezett az Auchan Magyarország élére, hogy két éven belül megszünteti a hálózat veszteségességét. Most úgy látja, a vásárlóerő csökkenése miatt ez az év is nehéz lesz, de ha jövőre megszűnik a válságadó, 2014-ben már nyereséges lehet a vállalat. A társaság vesztesége 2010-ben 8,45 milliárd forintra rúgott, ebből 2,7 milliárdot tett ki a válságadó. Az elmúlt évben pedig a 3,5 milliárd forintos válságadóval együtt lett a veszteség mintegy 7,6 milliárd. Mind ez idáig a tulajdonosi kör finaszírozta a veszteséget, így a válságadót is.
A cég tavalyi konszolidált árbevétele az üzemanyag-forgalmazással együtt 4, a nélkül számítva pedig 2,3 százalékkal, 230 milliárd forintra nőtt. A vásárlószám az előző évhez viszonyítva 0,6 százalékkal, 32 millió főre bővült, de az eladott termékek száma 1,1 százalékkal csökkent. A bazár- és textiltermékek forgalma esett, míg a műszaki termékköré szépen fejlődött. Igaz, itt nagyon alacsony a nyereségességi mutató, azért prémium termékekkel erősítene ebben az évben a cég, amely az év második felében megkezdte a magyar zöldség és gyümölcs exportját a romániai hálózat számára: a tervek szerint az idei kivitel értéke eléri a 600 millió forintot. Két éve az Auchan megkezdte a saját márkás magyar bor exportját is, és ennek eredményeként tavaly 22 lengyelországi hipermarketjében legnagyobb mennyiségben elkelt bor a bikavér volt.

Demeter Kálmán-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.