BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szoros versenyben győzött az Opel - Ilyen autókat vettünk

A közúti járműpiaccal kapcsolatban a közvéleményt általában a személyautó eladások helyzete érdekli, hiszen az mutatja a lakosság fizetőképességét.

A tavalyi szeptemberhez képest a múlt hónapban azonban 2,1 százalékkal kevesebb kocsi került forgalomba, ám, amint a Magyar Gépkárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnöke, Erdélyi Péter elmondta: a háromnegyedéves összesítés még így is közel négy százalékos volumenbővülést mutat.

A kilenchavi eladási listát az Opel vezeti 3995 darabbal a Ford, a Volkswagen és a Skoda előtt. Az élmezőny kiegyenlítettségét jellemzi, hogy még a negyedik helyezett is elérte a 3500 darabos eladási szintet, de utánuk nagyon leszakad a többi márka.

A kishaszonjármű piac azonban robbant. Az idei forgalom 22, a szeptemberi pedig 38 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet, és az MGE bizakodik, hogy az év végéig kitart ez a pozitív tendencia. Ez ugyanis nagy segítséget jelentene a komoly anyagi gondokkal küszködő márkakereskedőknek, akik jó része a személyautók mellett kishaszonjárműveket is forgalmaz és szervizel.

Az alacsony értékesítési volumen ugyanis a kereskedések és javítóműhelyek számára további anyagi problémákat okoz, ami a szervizek számának további csökkenését vonhatja maga után. A kishaszonjármű piacot szeptember végéig a Ford, Fiat, Renault valamint a VW alkotta négyes vezette, és mindannyian jelentősen meghaladták a 900 darabot.

A 3,5 tonnásnál nayobb haszonjárművekből az idén csaknem kétszer annyi fogyott, mint a tavalyi háromnegyed évben. A fellendülésből leginkább az MAN és a Volvo profitált 655 illetve 558 forgalomba helyezett járművel, majd a 473 darabos DAF és a 451 járművet értékesített Mercedes következik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.