BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig használják a négyes metrót

Az utasszámlálási adatok szerint naponta több mint százezer utas használja a 4-es metrót, ugyanakkor a végleges utazási igény még kis mértékben módosulhat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Mint írták, a metró és a módosult autóbusz-vonalak utasforgalma fokozatosan stabilizálódik, de a végleges utazási igények csak a közeledő nyári iskolai szünet és szabadságolások után, szeptembertől lesznek felmérhetőek.

Az új metróvonal napi mintegy százezres utasforgalma és kihasználtsága alacsonyabb az M2-es és M3-as vonalak szintjénél. Az M2-es metró utasforgalma kb. 350 000 utas/munkanap, míg az M3-as metrónak munkanaponként mintegy 500 000 utasa van - közölte lapunkkal a BKK.

Kiemelkedő forgalmat bonyolítanak a végállomások, a 3-as metróra átszállást biztosító Kálvin téri, illetve a Móricz Zsigmond körtéri állomás.

Az eddigi működés során biztonságot veszélyeztető esemény nem történt a teljesen automata szerelvényekkel üzemelő vonalon. Az első négy hét alatt két leállás volt járműhiba miatt, illetve kisebb forgalmi zavarok, menetkimaradások fordultak elő, részben vonathiba és kis részben a biztosítóberendezés hibája miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.