BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel háromszázmillióból építenek utat Miskolc köré

Megjelent a Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítésére kiírt, 276 millió forintos nyílt közbeszerzés a hétfői Közbeszerzési Értesítőben. A lapban eredményt hirdettek a kötött pályás közösségi közlekedési rendszerek megvalósíthatósági tanulmányára kiírt pályázaton is.

A borsodi nagyváros belső területeinek tehermentesítését célzó projektet egészében az uniós közlekedési operatív program finanszírozza. A megvalósíthatósági tanulmányt négy útszakaszra kell elkészíteni úgy, hogy azokat akár együtt, akár részenként is meg lehessen építeni.

Az elkészült tanulmánynak tartalmaznia kell a beruházás költségbecslését, a forgalmi vizsgálatokat és a forgalmi modellezést, továbbá a költséghaszon-vizsgálatokat is.

Az ajánlattevőnek be kell mutatnia referenciaként egy 100 ezer lakosúnál nagyobb városra és vonzáskörzetére kiterjedő forgalmi vizsgálatot és forgalmi modellezést. A referencia szerződéses ellenértékének meg kell haladnia a nettó 100 millió forintot.

Az ajánlattételi határidő augusztus 26. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, úgy, hogy az értékelésnél az ár esik latba a legnagyobb súllyal.

A városi és elővárosi kötött pályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányára kiírt közbeszerzést a Miskolc Közlekedésfejlesztési Konzorcium nyerte nettó 654,3 millió forinttal. A becsült érték nettó 714 millió forint volt.

 A nyertes konzorciumot a TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft. vezeti, a tagjai pedig: a Forrás Unió Kft, az ÚT-TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft, továbbá az UNITEF ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.