A mintegy 1200 regisztrált hazai utazási iroda közül mindössze 25 vállalkozott idén charteres utazásszervezésre, az általuk igazolt kaució mértéke azonban meghaladja a 9 milliárd forintot – derül ki a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal márciusi nyilvántartásából.
Egy évvel ezelőtt még 28 cég szerepelt a chartereztető utazásszervezők listáján. A korábbi csődök hátterében az állt, hogy az utazási irodák a piac igényéhez képest a kelleténél sokkal több charterjáratot és garanciális szállás kapacitást kötöttek le. A lista alapján a charterező cégek közül idén is Neckermann tette le a legtöbb kauciót, 2,3 milliárd forintot, második a Best Reisen 1,3 milliárd forinttal, harmadik pedig a Kartago Tours kereken egymilliárd forintos kauciójával. A charterező cégeknek a magasabb kockázatnak köszönhetően 20 százalék a kaució, de minimum 20 millió forint.
„A tavalyi évben összesen 403964 utasunk vette igénybe a chartergépek szolgáltatásait, ami 2 százalékos növekedés volt 2011-hez képest. A növekedésben nyilván közrejátszott a Malév csődje is, hiszen a Malév erősen jelen volt a charterpiacon is. Az idei kilátások nem túl bíztatóak, elsősorban a csökkenő vásárlóerő miatt, de részben azért is, mert a fapados légitársaságok egy sor hagyományos charterdesztinációra nyitottak járatot” – mondta a Világgazdaságnak Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs igazgató hozzátette: a hazánkban egyedüli chartertársaságként működő Travel Service is kevesebb géppel működik az idén Magyarországon, mint tavaly. „Az üzleti előrejelzésünk 10 százalékos csökkenést mutat az idei évre utasszámban és 1 százalékos csökkenést charter gépmozgásban” – fogalmazott Hardy Mihály.
Egyre többen veszik igénybe (a fizetőképes utazási szegmensből) a Qatar Airways nyújtotta szolgáltatásokat például olyan hagyományos charter úti célokra, mint Thaiföld, Sri Lanka, Bali vagy Seychelles-szigetek. „A nyári szezonban nem várható változás a tavalyi évhez képest. Desztinációk tekintetében nem számolunk csökkenéssel, minden a tavalyi szintnek megfelelően alakul” – mondta lapunknak Farkas Attila, a Travel Service ügyvezető igazgatója. A változás csak annyi, hogy a gépek nem a saját, nagyobb Boeingek lesznek, hanem a lett testvércégük, a SmartLynx Airlines által üzemeltetett, kilenc fővel kisebb befogadóképességű, 180 fős Airbusok.
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.