BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új pályán a Bombardier MÁV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Beszállna a Szolnokon indítandó IC Plusz kocsik gyártásába, de más közös projekteket is indítana a MÁV-val a Dunakeszin működő járműjavító, amely külföldi rendelésállománya felfuttatásán is dolgozik.

„Becsvágyó terveink vannak erre az évre: rendelésállományunkat nagy sorozatú gyártással szeretnénk feltölteni” – nyilatkozott a Világgazdaságnak Orbán Péter, a Bombardier MÁV Kft. új ügyvezető igazgatója. A megvalósítás érdekében három területen kell az eddiginél nagyobb aktivitást mutatnia a Dunakeszin működő járműjavítónak. Egyrészt új alapokra kell helyeznie fő megrendelőjével és kisebbségi tulajdonosával, a MÁV Zrt.-vel való kapcsolatát, amelyből például a MÁV Gépészet által indítandó IC Plusz személykocsik gyártásában való együttműködés is kibontakozhat. „Arra fogunk törekedni a MÁV-val, hogy az eddigi merev tevékenységmegosztás helyett kölcsönösen bevonjuk egymást projektjeinkbe” – mondta az igazgató. Orbán Péter az uniós vasúti iparban már általános gyakorlatot tekinti követendőnek, a német vasút például sok projektet közösen valósít meg a Siemensszel és a Bombardier-vel.

Az igazgató nem tart attól, hogy az esetleges IC-kocsi-gyártási együttműködésben cége rosszabb pozícióban lenne, mint a MÁV Gépészettel azonos településen, Szolnokon működő, és modern kocsiszekrénygyártást beindított, svájci hátterű, Stadler Trains Magyarország Kft.-vel. Szerinte a Stadler előnye abban valóban megmutatkozik, hogy egy szolnoki tárgyalásra hamarabb odaér, a vasúti járműgyártó szakmában azonban nem tétel a Szolnok és Dunakeszi közötti távolság. A Bombardier MÁV a Szolnokon tervezettel hasonló kooperációban dolgozik norvég, belga és olasz partnerekkel is.

Éppen a kocsiszekrénygyártás az, ami a társaság számára a második új irányt jelenti: szorosabb összefogásra van szükség kanadai többségi tulajdonosával is. E terméket az anyacég Európában elsősorban csehországi leányvállalatánál gyártatja, de Orbán Péter azt mondja, hogy a Dunakeszin előállított kocsiszekrények bőven felveszik a versenyt a csehországiakkal, még jobbak is azoknál. A Ceská Lípában lévő kompetencia-központi cím elhódítása ugyan nem cél, az viszont igen, hogy a magyarországi társaságnak az eddiginél sokkal nagyobb szelet jusson e termék csoporton belüli előállításából.

„Nem hiszem, hogy a MÁV majdani elővárosimotorvonat-tenderén azért szorulnánk a Stadler mögé, mert az helyi gyártást, beszállítást, munkahelyet kínál. Ugyanezt tesszük mi már 85 éve, azt pedig kifejezett előnynek tartom, hogy magyar állami vállalat a résztulajdonosunk. Többségi tulajdonosunk, a világ vezető vasúti termékeket gyártó Bombardier Transportation már több mint 10 éve jelen van Magyarországon, több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat az országban található két telephelyén. Az egyik, a Dunakeszin működő vegyes vállalatunk, a másik a kizárólagos tulajdonában levő mátranováki forgóvázkeret-gyártó üzem. Mindkét telephely nagy múltra visszatekintő ipari hagyományokkal rendelkezik, amit folytatni kívánunk. Terveink és lehetőségeink egybecsengnek a hazai cégek azon stratégiájával, hogy minél több munkát tartsunk Magyarországon, illetve, hogy új munkahelyeket teremtsünk” – válaszolt felvetésünkre Orbán Péter.

A fejlődés harmadik útja a külföldi rendelésállomány felfuttatása. A társaság szűkebb térségünk mellett Délkelet-Európában is terjeszkedne. A mostaninál nagyobb sorozatokra remélt megbízások új munkahelyeket is ígérnek a járműjavító társaságnak.

Mindezekre alapozva az idei fő cél az ügyvezető igazgató által nagyon jónak ítélt, több mint félmilliárd forintos 2011-es adózott eredmény és 8,8 milliárdos árbevétel megismétlése vagy növelése. Stabilan szeretnék tartani a 630 fős létszámot is, amely magasabb a 2011 elejinél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.