BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Letoha Tamás az év példaképe

Egy szegedi kutatóorvos, Letoha Tamás, a Pharmacoidea ügyvezetője lett az év példaképe. A Példakép Alapítvány első országos vállalkozó versenyén 417 pályázó indult, közönségszavazással választották ki a győztest a zsűri által legjobbnak tartott 50 fiatal közül

A budapesti eredményhirdetésen egy 5 millió forintos fődíjat és négy különdíjat vehettek át a nyertes vállalkozók. A civil kezdeményezés Példakép Alapítvány célja verseny elindításával az volt, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat, s vonzó, elérhető és követhető karriereket mutasson be a pályaválasztás előtt állóknak. Abból indultak ki, hogy minden ország a saját tehetségeire, sikeres vállalkozóira tudja alapozni jövőjét. Jelenleg azonban Magyarországon alacsony a fiatalok vállalkozói hajlandósága és a fiatal vállalkozók száma.
Ennek a helyzetnek a megváltoztatására szövetkeztek 2013 tavaszán a Példakép Alapítvány létrehozói és támogatói, így a UPC Business, a Tesco, az Eximbank, a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, az Audi Hungária, a ZTE, az Enterprise Group és a Microsoft.

A díjátadó gálán részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki azt hangsúlyozta, hogy „a jó példa is lehet ragadós”. Fontosnak minősítette az alapítvány célkitűzéseit, hiszen a magyar fiatalok 88 százalékának nincs példaképe. Az alapítványnak a sikeres vállalkozói életpályák bemutatásával máris sikerült néhány téves dogmát – magyar fiatal csak külföldön lehet sikeres, új vállalkozás alapja kizárólag világra szóló találmány lehet – megrendíteni. Szerinte az Egyesült Államok manapság azzal ér el sikereket, hogy újszerű módon közelít a gazdasághoz. Ezt kellene tennie Európának is: új utakra kell lépnie, mert csak így lehet sikeres.

Az ünnepségen az is kiderült, hogy a Példakép Alapítvány felhívására 417 pályázat érkezett az ország minden tájáról, a gazdaság valamennyi területéről. A jelentkező vállalkozók egyharmada volt nő és kétharmada férfi. A közönség szavazás során összesen 30 ezer szavazatot kapott a zsűri által legjobbnak tartott 50 példakép.

Nem volt könnyű a bíráló bizottság dolga – nyilatkozta lapunknak dr. Király Mária, az Axel Springer operatív ügyvezető igazgatója, aki maga is részt vett a pályázatok értékelésében. Elmondta, hogy már a kezdeményezésnek is nagyon örült, hiszen valóban sok sikeres vállalkozó mutathatta meg, hogy mit tud. Rendkívül sokszínű volt a mezőny, zsűritagként elsősorban azokra szavazott, akik itthon kitartó munkával értek el kiemelkedő eredményeket a szakmájukban. Az is szerencsés döntés volt az alapítvány részről, hogy a zsűritagokat is az élet minden területéről válogatták össze, akik hosszas viták után választották ki az 50 legjobb fiatal vállalkozót. „A mi munkánk ünnepe is volt ez a díjátadó: a győztes megérdemelte a fődíjat” – hangsúlyozta dr. Király Mária, majd még hozzátette: „az a szerénység, alázat, amit az eredményhirdetésen tanúsított, ugyancsak példa lehet mindenki számára”.

Valentínyi Katalin: mindenki nyertes

Az elmúlt hónapok munkájának mindenki a nyertese. Az 5 millió forintos fődíj nagyon nagy dolog annak a vállalkozónak, aki elnyerte, de a többi 49 fiatal is nyertes, mert ők így együtt 50 bizonyíték a kitartásra, az akaraterőre – véli Valentínyi Katalin. A Példakép Alapítvány alapítója másfél éve eltörte a lábát. Akkor sokat gondolkozott azon, hogy ez miért történt vele, s rájött arra, hogy azért, mert nem azt az utat járja, amit kellene. A Példakép Alapítvány ennek a balesetnek köszönheti a megszületését. Még nincs egy éve, hogy elkezdték a munkát, de már bebizonyosodott, hogy Magyarországon az emberek szomjaznak a példaképekre. Ezért folytatják a munkát. Hamarosan roadshow-ra indulnak: a példaképek hat helyszínen bemutatkozzanak az országban. S idén is szeretnék meghirdetni a Példakép Pályázatot májusban.




Business

• Tesco Példakép különdíj: Lehota

Tamás, Pharmacoidea Kft., Szeged

• EXIM Példakép különdíj: Belegrai

Péter, MOTE Kft., Székesfehérvár

• Nemzeti Innovációs Hivatal Példakép különdíj: Losonczi Áron, Litracon Kft., Csongrád

• Magyar Nemzeti Bank Példakép különdíj: Harangvölgyi Anna, Bell Valley Kft., Budapest

Forrás: peldakep.hu -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.