A következő tíz évben drága lesz az élelem - Le a bioetanollal?

Számos bizonytalansági tényezőre hívja fel a figyelmet az OECD és az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO által kiadott legújabb, 2020-ig terjedő mezőgazdasági kitekintés, ám az anyag fő megállapítása, hogy az előttünk álló évtizedben a mezőgazdasági árak emelkedésének kockázata jelentősen meghaladja a csökkenésük esélyét. Bár a nemzetközi szakértők közreműködésével készült, pénteken publikált kiadvány azt valószínűsíti, hogy az elmúlt egy-másfél év árrobbanása jövőre némileg mérséklődik, de az élelmiszerek ára valószínűleg tartósan magas árszinten stabilizálódik, amelynek hatásai az egész világon érezhetőek lesznek.

A terményárak tehát várhatóan a 2011 év elején tapasztalható magas szinthez képest némileg csökkennek majd, de reálértékben átlagosan maximum 20 százalékkal magasabbak lesznek a gabonafélék (kukorica) és maximum 30 százalékkal magasabb húsfélék (baromfi) esetében a 2011–20 közötti időszakban, mint voltak az utóbbi évtizedben.

A probléma nem újkeletű, viszont rendkívül makacsnak bizonyul. Immáron ötödik éve jellemzi a terményárakat a nagymértékű ingadozás, amelynek eredményeképp korábban hihetetlen árakon cserélnek gazdát a világban az élelmiszeripar alapanyagai. A terményárak ismét ugrásszerűen nőttek 2010 augusztusában, amint a főbb mezőgazdasági termesztési régiókban a csekély terméshozam, valamint az alacsony készletszint csökkentette a rendelkezésre álló készleteket, a fejlődő és feltörekvő gazdaságok újraéledő növekedése pedig megalapozta a keresletet.

Tavaly ugyanis a világ egyik nagy gabonatermelője, Oroszország az akkori aszály miatt exporttilalmat rendelt el a gabonára, ami pánikot keltett a világ gabonapiacain, és rendkívüli módon megdobta a már amúgy is magas árszintet. A szélsőséges időjárás, az etanolkereslet élénkülése mellett további tényezőt jelentenek a feltörekvő országok szélesedő középosztályának igényei. Különösen a kínai újgazdagok száma nő olyan mértékben, hogy keresletük már évek óta komoly árfelhajtó hatással bír. Kínában például a tésztafélék, vagy a tejtermékek és a fehér, európai ember más hagyományos élelmiszerei a nyugati életforma és a gazdagság szimbólumai, ezért a feltörekvő középosztály körében roppant divatossá váltak ezek a termékek. Mindez a távol-keleti országban olyan jelenség, amely már önmagában kihat a világpiaci árakra.

Az elmúlt években az is felfelé hajtotta az élelmiszerárakat, hogy a gazdasági válság miatt a hagyományos értékpapíroktól menekülő tőke az árupiacokon, köztük a terménytőzsdéken talált befektetési lehetőséget. A mezőgazdasági termények így az elmúlt években a hagyományos pénzügyi eszközökhöz hasonlóvá váltak.

Az egyik legellentmondásosabb árfelhajtó tényező a bioetanol megnövekedett kereslete, amely a magas ásványiolaj-árak miatt várhatóan a jövőben sem fog visszaszorulni. Az élelmiszer-felhasználás helyett ipari felhasználásra történő terményértékesítés a világ számos országában még politikai és pénzügyi támogatást is élvez az államtól. A rosszul értelmezett környezetvédelem eredménye az, hogy ma a világ kukoricatermelésének egyötödét fordítják ipari célokra, ami közvetlenül és közvetetten (árfelhajtó hatás) is hozzájárul az éhezéshez. Tovább rontja a helyzetet, hogy más, alapélelmiszerként szolgáló növények is a bioetanol-gyártás alapanyagául szolgálnak, ahelyett hogy emberi fogyasztásra szánnák.

A kutatók által festett borús képbe csak kevés optimizmus vegyül. Az anyag jóslata szerint a terményárak 2010–11. évi – kiemelkedően magas – szintjükhöz viszonyítva csökkennek majd, amint a piacok megfelelő válaszreakciókat mutatnak. Hozzáteszik ugyanakkor: bár az ez évi termések kritikus fontosságúak, hiszen jó eredmények esetén mérsékelhetik az árszinteket, de a piaci egyensúlyok helyreállítása időbe telik.

-->