BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A miniszter szerint kell a marketing a hazai sertéshúsnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Marketingkampányt indít a kormányzat annak érdekében, hogy népszerűsítse a magyar sertéshús fogyasztását, a szakmai programok mellett marketingre is szükség van a vidékfejlesztési miniszter szerint.

„A minőségi magyar sertéshúst népszerűsítő kampány fontos része az átfogó sertésprogramnak, amelynek szakmai elemei mellett fontos szerephez kell jutnia a marketingeszközöknek is” – nyilatkozta a vg.hu-nak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Hozzátette: a marketingkampány célja, hogy a fogyasztókat a hazai sertéshús vásárlására bíztassák, hiszen az jobb minőségű és ízű. „Magyarországon a sertést hagyományosan tartják, és az állatok etetése is abrakoltatással történik, nem pedig élelmiszeripari melléktermékekkel etetik a sertéseket, mint más országokban” – tette hozzá a miniszter. A kampányban kiemelt szerepet kap annak hangsúlyozása is, hogy a magyar sertéshús garantált minőségű, ellenőrzött és biztonságos.

Fazekas hangsúlyozta: a sertésstratégia emellett szakmai programokat is elindított, amelyek érintik a genetikai állománnyal kapcsolatos kutatásokat, a kutatás-fejlesztést, valamint támogatják az olyan termelői összefogás megvalósítását, amely a hátterét képezheti a sertéstartás újbóli bővülésének Magyarországon.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a napokban jelentette be, hogy pályázatot ír ki a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy grafikai kidolgozására. A KMS tanúsító védjegy célja, hogy kiemelje és vonzóvá tegye a termelő és a fogyasztó számára a GMO-mentes, az Európai Unió által engedélyezett takarmány-összetevőkön nevelt sertések tartását, illetve a belőlük előállított termékek fogyasztását.  A KMS védjegy használati jogának elnyerését a minőségi sertéshús alapanyagát előállító sertéstartók, a vágást végző vágóhidak, az alapanyagot feldolgozó üzemek, valamint a megkülönböztetett termékeket forgalmazó kereskedések tulajdonosai (birtokosai) kezdeményezhetik a tárcánál – közölte a VM.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.