BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budai: Nincs az országban pénzember, aki részt kér a hatalomból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarországon nem léteznek föld-oligarchiák. Aki mást állít, az ezzel a fogalommal nincs tisztában - szögezte le Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára, elszámoltatási kormánybiztos az MTI-nek.

Mint mondta, emlékezete szerint az oligarcha szó azt jelenti, hogy egy pénzember gazdasági hatalmán keresztül részt vállal, illetve kér a politikai hatalomból is, ilyen szereplő pedig jelenleg nincs Magyarországon. Hozzátette: olyan pénzemberek, akiket oligarcháknak lehet nevezni ugyan nincsenek a magyar mezőgazdaságban, de jelentős - magyar viszonyok között jelentősnek mondható - birtoktestek igen. Ezzel kapcsolatban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) álláspontja - amely Budai Gyula személyes véleménye is - nagyon régóta változatlan: Magyarországon a kis-, a közepes- és a nagygazdaságok harmonikus egyensúlyát kell megteremteni a mezőgazdasági termelésben.

Budai Gyula szerint az 1990-es évek elején kialakult birtokstruktúra mára szerves részévé vált a magyar agráriumnak, és azok a nagygazdaságok, amelyek nagyobb földterületeken gazdálkodnak, jelentős munkaadók vidéken. E gazdaságok nélkül nem lehetett volna elérni, hogy tavaly például a magyar mezőgazdaság adta a GDP-növekedés jelentős hányadát - tette hozzá.

"Amikor a jelenlegi kormány - egy jól meghatározható birtokpolitikai elv mentén - arról dönt, hogy a helyben lakókat és az állattartást vállalókat a földhaszonbérleti szerződések megkötésénél előnyben kívánja részesíteni, akkor jönnek a jogvédők" - mondta. Hozzátette, hogy az állam nem kívánja dobra verni az állami tulajdont, csak bérbe akarja adni azoknak, akik a mezőgazdaságból szeretnének megélni. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány világos rendszerbe foglalva határozta meg a haszonbérleti rendszert. Így az első körben pályázható 34 ezer hektárnyit terület 47 százaléka 10-50 hektár közötti nagyságú, 13 százaléka 100 hektár feletti, a fennmaradó rész pedig 5-20 hektár közötti.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.