BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkentené a mezőgazdasági hitelezést az új törvény

Örömmel veszi, hogy véleményezheti, ám megítélése szerint jelenlegi tartalmával a termelők és különösen a mezőgazdasági üzemek hosszú távú finanszírozását jelentősen megnehezíti, és növeli a hitelezés kockázatát a Parlament előtt lévő elsődlegesen a termőföld tulajdonjogának megszerzésére és a földhasználat rendszerének újraszabályozására irányuló törvényjavaslat – közölte a Magyar Bankszövetség.

A szervezet szerint a tervezet többségében közös szabályokat állapít meg a földtulajdon és a földhasználat (haszonbérlet) megszerzésének vonatkozásában, azonban sok esetben nem különíti el a két jogcímen rendelkezésre álló területet. Ezen joghelyek esetében nem egyértelmű, hogy csak a tulajdonolt, vagy a rendelkezésre álló területet kell e figyelembe venni, ezáltal az adott joghely rendelkezései nem értelmezhetők.

A mezőgazdasági igazgatási szerv engedélyezési jogköre mellett véleményezési jogkört kapnak úgynevezett ”helyi földbizottságok” a szerződéses árnak, a szerződés birtokpolitikai szempont szerinti megítélésének és a vevő-haszonbérlő kiválasztásának tárgyában. A földbizottságok felállítására és működésére vonatkozó információkat a törvény nem tartalmaz annak ellenére, hogy szerepük a tervezet alapján meghatározó. A földbizottságok véleménye alapján az adásvételi és a haszonbérleti szerződések engedélyezése megtagadható, vagy annak módosításához köthető, de lehetőség van a vevő vagy a haszonbérlő jogszabály szerinti és önkényes kijelölésére is. Ez a Bankszövetség szerint a hitelezési biztonság szempontjából erősen aggályos.

A mezőgazdasági vállalkozások által használt földterület 1200 hektárban történő maximalizálása nemzetgazdasági léptékű kérdéseket, az agrár-GDP visszaesését vetíti előre.  A nagyüzemek által művel földterület kényszerű csökkentése munkahelyek megszűnését, a termelőeszközök kihasználtságának csökkenését, így a hatékonyság romlását és végső soron a vagyon leértékelését okozza. Ez sok esetben megnehezítheti, ellehetetlenítheti az egyes támogatásokhoz kapcsolódó vállalt kötelezettségek (foglalkoztatás, üzemben tartás, állatlétszám szinten tartás, stb.) teljesítését, ami támogatás-visszakövetelést vonhat maga után. A felső birtokmaximum alkalmazása, valamit - a haszonbérlet rendszerének átalakulásából adódóan – a hatályos bérleti szerződések lejártát követő bizonytalanság távlatokban nehezíti a gazdaságok forráshoz jutását. Amennyiben ugyanis teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a hitelszerződés teljes futamideje alatt a hitelfelvevő rendelkezésére állnak a hitellimit megállapításakor használt termelő eszközök (jelen esetben a termőföld), úgy vagy csak a biztos rendelkezésre állási időn belül (a haszonbérleti szerződés időtartama) nyújtható hitel, vagy a limit megállapítása során nem vehető figyelembe a bizonytalan tényezőből származó jövedelme.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint egyébként az idei első félév végén 265 milliárd forintnyi hitel volt kint a mezőgazdasági vállalkozásoknál, csaknem 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A mezőgazdaságot ennek ellenére a bankok saját nyilatkozataik szerint szívesen hitelezik, főleg ha a gazdák uniós forrásokhoz is hozzájuthatnak.

Az új földtörvényt nem csak a bankok bírálták eddig, a tejipari cégek is nehezményezték, hogy rájuk nézve hátrányos kikötések vannak a tervezetben. A törvénytervezet szerint az agrárcégeknek meghatározott számú dolgozót kellene foglalkoztatniuk a bérelt földterület arányában, míg más gazdálkodásokra – családi gazdaságok, egyéni gazdálkodók, stb. – nem ír elő ilyen kötelezettséget a jogszabály. A gazdasági társaságoknak így irreálisan sok dolgozót kellene foglalkoztatniuk, miközben a családi vállalkozásokra semmiféle kötelezettség nem vonatkozik. Például egy 1200 hektáros területhez 100 dolgozót kellene foglalkoztatnia egy tehenészetnek, ami a Tej Terméktanács szerint életszerűtlen előírás. A szakértők szerint maximum a kertészeti ágazatban lehetne betartani a követelményeket.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) ugyanakkor jónak találja a tervezetet, szerintük a cél az, hogy a Magyarországon regisztrált, szakképzett, a mezőgazdasági tevékenységet élethivatásszerűen űző, lehetőleg helyben lakó magánszemélyek vásárolhassanak földet. A jogi személyek esetében továbbra is fenn kell tartani a kategorikus tilalmat, hiszen ennek hiányában követhetetlenné válna a föld sorsa.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.