BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már veszik a magyar zöldséget az oroszok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Negatív vizsgálati eredmény esetén szállítható magyar áru Oroszországba

Csaknem két hónappal azután, hogy a németországi, több mint negyven halálos áldozatot követelő hasmenéses járvány miatt elrendelte Oroszország az európai zöldség behozatali tilalmát, tegnaptól újra befogadja a magyar szállítmányokat. „Kaptunk az orosz vámszervektől hivatalos értesítést, hogy már bizonyos vizsgálatok feltételével szállítható magyar zöldség Oroszországba” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Rettiger Péter.

A zöldség-gyümölcs exporttal foglalkozó Astero Kft. ügyvezetője hozzátette: ehhez a járványban problémát okozó kólibaktériumra kell vizsgálatot kérniük. „A korábbi próbák más jellegű kockázatokat szűrtek ki, akkor növényvédő szereket és hasonló anyagokat kerestünk. Mindenesetre a hazai laborok minden gond nélkül képesek ilyen vizsgálatokra” – tette hozzá Rettiger Péter.

Jóllehet a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozatai nyomán már a hónap első felében megjelent a sajtóban, hogy exportálható a magyar zöldség Oroszországba, az orosz vámszervek egészen tegnapig megállították és visszafordították az ilyen szállítmányokat. A tilalmat Moszkva fokozatosan, országonként oldotta fel, az első körben a belga, holland és német zöldségszállítmányok előtt nyílt meg az út.

Magyarország jellemzően gyümölcsöt szállít Oroszországba, a hazai zöldségexportnak mindössze a tizedét veszi fel a keleti partner. Az ágazat hazai szereplői azonban marketingtevékenységgel jelentősen növelnék ezt az arányt a jövőben.

Milliárdos tévedések

A járvánnyal elsőként szembesülő német kutatóintézet a Spanyolországból származó uborkát nevezte meg a fertőzés lehetséges forrásaként. Az EU termelőinek tömegével ment tönkre az árukészlete. A Robert Koch Intézet ezután visszavonta állítását, majd többször is tévesen nevezett meg bacilushordozót. A bizonytalanság eurómilliárdos károkat okozott a gazdáknak, főleg az-után, hogy Oroszország bejelentette: amíg nem tisztázódik a helyzet, nem engedi be területére az EU-ból származó zöldségféléket.

A Brüsszel által megítélt 150 millió eurós kárenyhítési alap a gazdák kárának csak a töredékét fedezi.

A Brüsszel által megítélt 150 millió eurós kárenyhítési alap a gazdák kárának csak a töredékét fedezi. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.