BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem boldogok a fuvarozók: Duplázódik az útdíjhitelkamat

Nem boldogok a fuvarozók, mert a Széchenyi Útdíj Hitelprogramhoz négyszázalékos kamattámogatást ad a büdzsé, de a meghirdetett 5,5 helyett 10 százalékos THM-mel kerül hozzájuk

Annak örülnek a fuvarozók, hogy megkezdte a használatarányos útdíj finanszírozását szolgáló útdíj-hitelkérelmek befogadását a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. Annak viszont nem, hogy a kormány szándékával ellentétben a vállalkozók versenyképességet rontja a KAVOSZ által felszámított 29 ezer forintos szerződéskötési díj, a hitelkeret egy százalékát kitevő folyósítási jutalék, a 0,65 százaléknyi kezelési költség és a 0,5 százalékos kezességvállalási díj – mondta el lapunknak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára.

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-nél regisztrált kis- és középvállalkozások az általuk üzemeltett, útdíjfizetésre kötelezett gépjárművenként maximum egymillió forintos, rulírozó jellegű forgóeszközhitelt igényelhetnek az Útdíj Hitelprogram keretében. A hitelkonstrukcióhoz az állam 4 százalékos kamattámogatást biztosít, így a vállalkozások által fizetendő nettó kamat egyhavi Bubor plusz 1,5 százalék, vagyis jelenleg csupán 5,5 százalék. Ezzel szemben a fenti járulékos költségek miatt a teljes hiteldíjmutató 5,5 százalék helyett eléri a 10,4 százalékot. Így legalábbis kétséges, hogy a deklarált célnak megfelelően beszélhetünk-e kedvezményes hitelkonstrukcióról és versenyképesség javításról – foglalta össze Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára.

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) részéről Peredi Péter mindezeket kiegészítette azzal is, hogy külföldön a teherautók mozgását regisztráló úgynevezett fedélzeti egységet a szolgáltató biztosítja, nálunk viszont azt is meg kell venni, ami tovább növeli a vállalkozások terheit. Annak azért örülnek a Fuvosz tagjai, hogy végre van lehetőség arra a hitelre, aminek – a korábbi többoldalú stratégiai megállapodások alapján – már július elsején, az útdíj bevezetésekor rendelkezésre kellett volna állnia. Az is nagy segítség azoknak, akik likviditási gondokkal küzdenek, hogy a hitel 20 százalékát kitevő óvadékkal sem kell rendelkezniük a vállalkozásoknak, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy az óvadék összegét visszatartsák a hitelből, így nyolcvan százalékot még mindig fölhasználhatnak az útdíj fizetésére.

„Függetlenül attól, hogy ez egy célzott felhasználású, a KAVOSZ Zrt. számára teljesen kockázatmentes hitel, mégis a hitelképességi vizsgálat olyan mélységű és mennyiségű adatot kér be, mint a szokványos piaci hitelelbírálás esetén” – írta az MKFE és a NiT Hungary a KAVOSZ-nak.
A két szakmai szövetség a fentiek alapján nem érti milyen céllal gyűjt olyan, a hitelbírálathoz nem kellő adatokat a KAVOSZ, mint a vállalkozó tulajdonosok iskolai végzettsége, milyen mobil előfizetése van a cégnek, a vállalkozó (vállalkozás) más vállalkozásban fennálló tulajdona illetve a foglalkoztatotti létszám. Ez utóbbi úgyis csökken.

A kamion árából fizetett útdíj

Amint Karmos Gábor a Világgazdaságnak elmondta, az elmúlt másfél hónapban sok vállalkozó azért csökkentette teherautói számát, hogy fussa a fuvardíjra, vagyis hogy folytatni tudja a tevékenységét.

Ezen azonban nem segít, hogy a THM állami kamattámogatással együtt is közel 10 százalékra rúg a Széche-nyi Útdíj Hitelprogram esetében.

Az eladott kamionok nagy része ugyanakkor külföldre került, ami azt jelenti, hogy ezáltal itthon csökkent a foglalkoztatottság. Egy teherjármű eladása ugyanis átlagosan 1,2 - 1,5 állás megszűntét jelenti.

Ezen azonban nem segít, hogy a THM állami kamattámogatással együtt is közel 10 százalékra rúg a Széche-nyi Útdíj Hitelprogram esetében.

Az eladott kamionok nagy része ugyanakkor külföldre került, ami azt jelenti, hogy ezáltal itthon csökkent a foglalkoztatottság. Egy teherjármű eladása ugyanis átlagosan 1,2 - 1,5 állás megszűntét jelenti. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.