BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Madagaszkár mindenkit lenyomott - Adam Sandler már nem jó üzlet?

A Madagaszkár 3 immár második hete vezeti a nézettségi toplistát az Egyesült Államokban, a Prometheus pedig tartja második helyét, miközben Adam Sandler új vígjátéka a várakozásokon alul teljesít.

A Madagaszkár harmadik része 35,5 millió dolláros bevétettel zárt az hétvégét az Egyesült Államokban, a stúdiók becslése szerint Ridley Scott filmje, a Prometheus 20,2 millió dollárt hozott. Az animáció, illetve a brit legenda borongós akciója a harmadik helyre szorította a sztár parádét felvonultató musicalt, a Rock of Agest; a Tom Cruise, Catherine Zeta-Jones és Alec Baldwin főszereplésével készült mozi mindössze 15,5 millió dollárt söpört be az első hétvégéjén.

De a hétvégi lista talán legnagyobb meglepetése Adam Sandler új filmjének, a That’s My Boynak a bukása. A 13,8 millió dollárral az ötödik helyen debütáló komédia Sandler egyik leggyengébb teljesítménye a kilencvenes évek óta, legalább is anyagi tekintetben. A film első hétvégéjén még a Hófehér és a vadászt sem tudta megelőzni, holott a most negyedik helyen állomásozó mozi már három hete látható a mozikban.

"Persze, örültünk volna a jobb teljesítménynek, de Adam jól teljesített, ez egy igazán különleges komédia" – kommentálta az eredményt az AP-nek a Sony disztribúciós feje, Rory Bruer. A sikertelenséghez hozzájárulhatott az is, hogy ezúttal a 17 éven aluliak csak szülői kísérettel nézhetik meg a mozit, ellentétben a legtöbb Sandler vígjátékkal amelyet a 13 év felettiek is önállóan megnézhetnek.

És fennáll a veszély, hogy a Sandler rajongótáborának nagy részét alkotó huszonévesek nem érdeklődnek a fiával a kapcsolatot kereső volt tini botrányhős élete iránt, Bruer mindenesetre állítja: továbbra is jó az Adam Sandler üzlet.

A Warner Brothers szintén bízik saját sikerreceptjében, a Rock of Ages gyengébb kezdése ellenére. A mozi elsősorban idősebb, női nézőket vonz, akikre nem jellemző, hogy a bemutató hétvégéjén tömegesen rohannak a mozikba. "Az olyan musicalek, mint a Hajlakk vagy a Mamma Mia általában jól teljesítenek hosszú távon, reméljük, hogy ez most is így lesz" – mondta Dan Fellman, a Warner-disztribúció feje.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.