BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gerkens: "Sok barátom van Magyarországon, az RTL Klubnál kevesen" - interjú

A következő év a fejlesztésekről, a beruházásokról szól majd a TV2-nél, ahol jövőre kiegyensúlyozott költségvetést, 2017-től pedig pozitív számokat szeretne látni a csatorna leendő vezetője, a Világgazdaságnak nyilatkozó Dirk Gerkens.

– Néhány hónapja a családját is veszélyben érezte Magyarországon, ezért elhagyták az országot. Most pedig visszatért. Javult a helyzet?
– Nem azért hagytam el Magyarországot, mert megijedtem volna, hanem azért, mert nem volt munkám, ugyanis kirúgtak az RTL Klubtól.

– Mielőtt távozott Magyarországról, kemény vitát folytattak a kormányzattal a reklámadó csökkentéséről. Egyes információk szerint a távozása volt az ára annak, hogy a kabinet mérsékelje az adót.
– Erről az akkori főnökeimet kellene megkérdeznie. A szerződésem szerint ugyanis a távozásom okát nem kellett megindokolni. Nekem azt mondták, és nyilvánosan is ezt képviselték, hogy magyar vezérigazgatót szerettek volna az RTL Klub élére. Elküldtek, én pedig bepereltem a volt munkáltatómat, de erről többet nem szeretnék mondani.

– Milyen volt a kormánnyal, Lázár Jánossal folytatott tárgyalások hangulata?
– Sohasem tárgyaltam Lázár Jánossal, ezeken a megbeszéléseken a magyar RTL menedzsmentje nem vett részt. A tulajdonos képviselői egyeztettek a kormányzattal.

– Tehát viharosan távozott az RTL Klubtól, maradtak még barátai?
– Sok barátom van Magyarországon, az RTL Klubnál kevesen.

– Miután feladat nélkül maradt, Dubajba költözött. Ki kereste meg azzal, hogy térjen vissza, és legyen a TV2 vezérigazgatója?
– Informálisan, de közvetlenül Andy Vajna keresett meg a nyár folyamán. Régóta ismerjük egymást, és amikor megismertem a terveit, nyomban igent mondtam az ajánlatára.

– Andy Vajna kormánybiztosi tisztséget tölt be. Önnek vannak ismerősei, barátai a kormány tagjai vagy a kabinethez közel álló szereplők között, például Habony Árpád, Rogán Antal, Lázár János az ismerősei között van?
– A korábbi vezérigazgatói tisztségemből fakadóan egyes szereplőket ismerek.

– Térjünk vissza a TV2 építésére. RTL Klub-os csapattal akar nyerni az új csatornánál?
– A fociban sem ritka, hogy a legjobb csapatok, mint amilyen Spanyolországban az FC Barcelona vagy a Real Madrid, egymástól igazolnak játékosokat, így lesz ez a TV2-nél is. A TV2-nél már most is kiváló televíziós szakemberek dolgoznak, de az RTL-től is szerződtetünk munkatársakat. Maradva a focis hasonlatnál: amikor egy új tréner érkezik, a teljes csapat nem cserélődik le. Vannak nagyon sikeres területek, és vannak kevésbé eredményesek. Meg kell nézni, hogy mi az oka az alulteljesítésnek.

– A csapattagok között, akár menedzsmentszerepben vagy beszállítóként, ott lehet az IKO – és az RTL Klub – korábbi tulajdonosa, Rákosi Tamás is? 
– Tamás az elmúlt tizenöt évben bizonyította, hogy nagyon magas színvonalon tud olyan műsorokat szállítani, ami az RTL Klubot sikeressé tette. Vele, mint beszállítóval, együtt fogunk dolgozni azon, hogy a TV2-t piacvezető televízióvá fejlesszük.

– Milyen tartalmak kellenek ahhoz, hogy a jelenleg sikeres RTL Klubot le lehessen győzni?
– A két csatorna költségvetése aránytalan volt, Andy Vajna azonban elkötelezett abban, hogy a TV2 költségvetését jelentősen növeli. Miközben a pénz kulcsfontosságú, új, innovatív tartalmakat kell találnunk. Mindemellett egy sokkal erősebb kábelstratégiára van szükség, mert ebben a TV2 kétségtelenül lemaradt az RTL Klubbal szemben.

– Milyen tematikus kábelcsatornák kerülhetnek a portfólióba?
– Ezzel kapcsolatos üzleti titkokat még nem tudok megosztani. Ha azonban megnézzük a piacot, akkor elég egyértelmű, hogy mit kell tennünk. Tiszta pozicionálásra van szükség, mivel a jelenlegi négy csatornával – a TV2, a SuperTV2, a Fem3, a Pro4 – nem tudjuk felvenni a versenyt az RTL Klub csatornáival.

– A jelenlegi csatornák profilja is változhat?
– A TV2 és a SuperTV2 jól teljesít, de a másik kettő nem.

– Az RTL Klubon rendre elővették a valóságshow-kat, a Való Világ tarolt. Jön a Big Brother 3.?
– Nem valószínű, hogy a Big Brother visszajön, hisz anno a Való Világgal szemben megbukott, de Éjjel-nappal Budapest jellegű realityben mi is gondolkodunk.

– Az első évben nagyságrendileg mekkora pénz kell a versenyképességhez?
– Egyértelműen több pénzre lesz szükség, és a költségvetésen belül a fókuszok is változni fognak. A helyi gyártásra ötven százalékkal többet tervezünk költeni. Ezek a műsorok hozzák be leginkább a nézőket a főcsatornára.

– Pénz tehát lesz. És kábeldíj is, vagyis amit a műsorterjesztők fizetnének a nagy csatornáknak?
– Korábban is a legnagyobb támogatója voltam annak, hogy legyen ilyen díj, az RTL Klub is ebben érdekelt. Erre megy az iparág, más országok ezt már meglépték. A CBS volt az USA-ban, amely első körben ilyen díjat szedhetett, az RTL pedig Németországban a HD-adásokért tudott ilyen díjat szedni, továbbbá Belgiumban is szedhető ilyen díj. A digitális korszakban meg kell különböztetni az elérési lehetőségeket: a pay vagy a free tv-t.

– Köztudott, hogy jó kapcsolatot ápol több, az RTL Klubon hirdető nagy cég vezetőjével. Őket is átcsábítja a TV2-re?
– Az nagyon jó lenne, ha ez ilyen egyszerűen működne. Ezt még azokkal az ügynökségvezetőkkel, akikkel jóban vagyok, meg is tudnám beszélni, de ők alapvetően a hirdető ügyfeleiket képviselik. Az ügynökségek árról, pénzről, elérésről tárgyalnak, tehát csak barátsággal nem lehet behozni ezeket a hirdetőket. Elég jól ismerem a kereskedelmitévé-piacot, és egy olyan vonzó ajánlatot dolgozunk ki, amely mindenkit meg fog győzni arról, hogy nálunk érdemes hirdetni. A napokban együttműködési megállapodást kötöttünk az Atmediával a TV2-csoport hirdetéseinek értékesítésére.

– Épp egy olyan időszakban beszélgetünk, amikor a hirdetők a jövő évi büdzsét tervezik, és a TV2 körül kialakult helyzet miatt a cégek körében nagy a bizonytalanság a téren, hogy szabad-e a TV2-n hirdetniük.
– A TV2 tulajdonlása számomra teljesen egyértelmű, de ez nem az én asztalom. Egyébként a hirdetőket nem érdekelték az RTL Klubnál korábban lezajlott tulajdonosváltások sem. Az ár, a pozicionálás érdekli az ügyfeleket, minden más közömbös számunkra. Az SAP-rendszer bevezetése például sokkal nagyobb bizonytalanságot okozott a piacon, mint a mostani tulajdonosváltás.

– A TV2-nél most folyó tulajdonosváltás azért különbözik attól, mint amikor például a Magyar Telekom kiszállt az RTL Klubból.
– Ez a játék része, és az RTL Klub ezt a bizonytalanságot igyekszik fokozni. Mint mondtam, a mi ajánlatunk lesz a legjobb a piacon. Egyébként itt senki sem fizet előre, ez nem egy gyorsétterem. Ha nem lesz megfelelő az elérésünk és tartalmunk, amellyel a nézőket bevonzuk, akkor az ügyfelek nem fogják kifizetni a reklámok árát.

– Azt már korábban jelezték, hogy politikamentes tévét akarnak csinálni. Hogyan garantálható ez akkor, amikor a tévé tulajdonosa kormányzati szereplő?
– Ki más garantálhatná ezt jobban nálam? Én ezt már bebizonyítottam. Andy Vajna a napi operatív ügyekben nem kíván részt venni. Máshol, például Spanyolországban is az történik, hogy az intézkedést hozó kormány lépéseiről nagyobb arányban számolnak be a televíziók. A német tévékben is mindenütt ott van Angela Merkel. 

– Azt mondta, hogy bizonyítottan tud apolitikus tévét készíteni. Az RTL Klub egy időben, a kormánnyal folytatott vita során eléggé politikus volt. Ahhoz semmi köze nem volt?
– Menedzser voltam, a stratégiát és hogy milyen legyen a híradó, a központban, Luxemburgban határozták meg.

– Tehát a kormányzattal szemben is kritikus lesz a TV2?
– Egyensúlyra törekszünk, nem akarunk CNN vagy a másik oldalon álló FOX News lenni.

– Ki lesz a csatorna hírigazgatója?
– Jelenleg Azurák Csaba tölti be ezt a tisztséget, és színvonalas műsort készít. Még nem volt alkalmam arra, hogy beszéljek vele, de ahogyan a többiekkel, vele is egyeztetni fogok.

– A tulajdonosváltást bejelentő sajtótájékoztatón azt mondták, hogy egy-két év múlva nézettségben piacvezető lesz a TV2. Pénzügyi szempontból mikorra lehet stabil a csatorna, illetve mikortól válhat nyereségessé?
– Még nem látom az összes számot, de azt gondolom, hogy akár már jövőre eltüntethető a veszteség.

– Akkor csoda történik.
– Miért?

– A TV2 pénzügyi szempontból elég nehéz helyzetben volt az elmúlt években, és ezek után, ha egy csapásra nyereségessé válik a csatorna, az kész csoda.
– A következő év a fejlesztésekről, a beruházásokról szól. Mindeközben jövőre egy kiegyensúlyozott költségvetést tervezünk, 2017-től pedig már pozitív számokkal számolunk.

– Az RTL Klub pénzügyi rovására szeretnének nyereségesek lenni, vagyis azzal számol, hogy a nagyjából változatlan torta mellett nagyobb szeletet hasítanak ki, mint a konkurensük?
– Ez nem kérdés.

– Egyébként milyen a TV2 vezérigazgatói széke?
– A tranzakció még nem zárult le, és azt még nem döntöttem el, hogy pontosan hol fogok ülni a szervezetben. De nem is ez a lényeg, mivel egyébként sem gondolom, hogy a tévé vezérigazgatójának folyton az irodájában kellene ülnie.

– Mikortól foglalhatja el a vezérigazgatói széket?
– Várhatóan novemberben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.