BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több millió dollárt keresett a médiacézár - Kitett újságírók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Janet Robinsonnak, a The New York Times Co. amerikai médiavállalat vezetőjének tavaly több millió dolláros jövedelme volt, miközben a cég egyik vezető kiadványa, a The New York Times napilap száz szerkesztőségi hely megszüntetését és költségcsökkentéseket jelentett be.

Szerdai sajtójelentések szerint Janet Robinson 2009-ben 4,9 millió dollárt kapott munkájáért. A cég vezérigazgatójaként nemcsak a vezető New York-i újság működését ellenőrzi, hanem ő felel a vállalatcsoporthoz tartozó The Boston Globe és az International Herald Tribune lapért, valamint egyéb regionális újságokért.

A 60 éves Robinson fizetése tavaly ugyan 4 százalékkal 962 ezer dollárra apadt (ez havi 15,5 millió forintnak felel meg), de 2,3 millió dollár jutalmat vett fel, a 2008-as összeg négyszeresét. Jövedelmében 1,6 millió dollár értékű részvényopció is szerepelt.

Az Egyesült Államok legtekintélyesebb napilapjai közé tartozó The New York Times tavaly bejelentette, hogy megszüntet száz helyet szerkesztőségében, ez 8 százalékos leépítést jelentett. A lap 2008-ban hasonló takarékossági intézkedést hajtott végre. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan hány újságírót bocsátottak el.

A reklámbevételek évek óta tartó egyenletes apadása miatt szinte minden amerikai lap drasztikus megszorító intézkedésekre kényszerül. A The New York Times az idén bejelentette, hogy valamilyen formában fizetőssé fogja tenni az újság on-line tartalmát. Tavaly csökkentették a szabadúszó újságírók keretét, és az alkalmazottak fizetései körülbelül 5 százalékkal csökkentek.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.