BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafizette a TV2 az eximes hitelt

A TV2 lecserélte a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.-től kapott hiteleit, így az állami hitelintézet helyébe egy kereskedelmi bank lépett – tudta meg a Világgazdaság. Az állami tulajdonú Eximbank hitelszerződéseiből eredő kölcsönöket teljes mértékben visszafizette a televíziós társaság a banknak. Értesülésünk szerint az új hitelszerződéseket még tavaly decemberben aláírták.

Korábbi sajtóhírek szerint összesen csaknem nyolcmilliárd forintot folyósított az Eximbank a TV2-nek, illetve a csatorna tulajdonosának. Első lépésben az állami pénzintézet még 2015 novemberében 21 millió eurót, azaz 6,72 milliárd forintot adott a TV2 tulajdonosának, a Magyar Broadcasting Co.-nak a televízió megvásárlásához. Vajna András (Andy Vajna) az Eximbank és egy másik hitelintézet mellett saját vagyonából finanszírozta a tranzakciót. (Az Eximbanktól a cég „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” kapott, erre egy 2013-as kormánypárti törvénymódosítás adott lehetőséget, hiszen korábban az Exim kifejezetten az exportot támogatta.)

Ezt követően tavaly áprilisban a TV2 Média Csoport Kft.-t újabb 1,2 milliárd forinttal segítette ki az Eximbank. Ezzel az állami bank lényegében megelőlegezte a TV2 reklámpiaci bevételeit, azaz forgóeszközhitelt adott a tévétársaságnak. Tavaly decemberben tehát ezeket cserélte kereskedelmi banki hitelekre a TV2. A cégcsoport struktúrája is megváltozott az év végén. A cégbíróság 2016. december 31-i hatállyal bejegyezte a TV2 Kft. és az Interaktív Kft. összeolvadását a TV2 Média Csoport Zrt.-be, így a cég az év elejétől TV2 Média Csoport Zrt. néven folytatja tevékenységét. A TV2 Zrt. élén egy öttagú igazga­tóság áll, amelynek elnöke Vajna András.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.