Magyarországon eddig - Schobert Norbert Update-jének uralkodásával - egyszereplős volt a komplex programjukat személyükkel hitelesítő, nagy ismertséggel rendelkező „életmódguruk” piaca. A közelmúltban azonban Béres Alexandra is komplex életmódprogrammal lépett a piacra Súlykontroll néven, amelyhez az elméleti táplálkozási rendszer és mozgásprogram mellett, a Norbi Update-hez hasonlóan a programot fémjelző személyiség ajánlásával forgalmazott és reklámozott termékek is csatlakoznak.
Több bulvárlap információja szerint a két fitneszedző, Norbi és Alexandra vetélkedése a közeljövőben az egyik kereskedelmi csatornán is folytatódik, a több országban sikerrel futó, Big loser című valóságshow hazai adaptációjában.
A hat-hat fős, túlsúlyosokból álló két csapat a két fitneszguruval az élen a minél nagyobb súlyvesztésért, valamint - úgy hírlik - 20 millió forintért száll harcba. Információnk szerint a műsor licence-jogával a Primetime Produkciós Iroda rendelkezik. A bulvárlapok úgy tudják, hogy a valóságshow valamikor ősszel kerül a TV2 képernyőjére. Az információt sem a TV2-nél, sem a produkciós irodánál nem kívánták sem cáfolni, sem megerősíteni.
Norbi és Alexandra küzdelmének tétje - legalábbis a bulvár előcsatározások kiabáló szalagcímei szerint - nem kisebb, mint a többmilliárdos, életmódprogramokhoz kapcsolható élelmiszerpiac feletti dominancia, melyért két eltérő kommunikációs stratégiával élő, de hasonlóan a személyiségre építő márka küzd meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.