Sok helyen nem akarnak nemzeti dohányboltot nyitni - Itt a lista
Kérdéses, hogy mekkora lesz az érdeklődés a nemzeti dohányboltok nyitása iránt, hiszen egy új bolt létrehozása és fenntartása elég költséges. Nem is beszélve arról, hogy egy dohányboltot meg lehet csinálni 20-30 négyzetméteren, de egy az alkoholos italok és egyéb termékek – energiaital, kávé, ásványvíz, üdítő és újság – tartásához nagyobb alapterület, több alkalmazott, más berendezés kell, tehát nagyobb a költség. Ezért arra tippelek, hogy egyes vidéki körzetekben nem lesz nagy érdeklődés a trafiknyitások iránt” – vélekedett a múlt hónapban a Világgazdaságnak adott interjújában Murányi László, a 3 ezer saját logó alatt működő bolt mellett további 2 ezret ellátó Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója.
A dohánykereskedelemről szólva a hálózat vezetője elmondta, hogy a csoport árbevételének 12,5 százalékát teszi ki a dohánytermékekből származó bevétel, de egyes vidéki körzetekben eléri a 20 százalékot is. Így tehát nagy kiesést jelent, hogy ezek a termékek kikerülnek az élelmiszer üzletekből. Nem is beszélve arról, hogy a cigaretta árrése ugyan csak 4-4,5 százalék, de azért éri meg tartani, mert élénkíti a forgalmat: aki bejön a boltba cigarettáért, rendszerint mást is vásárol.
A február 22-i ajánlattételi határidővel beérkezett, a dohány-kiskereskedelmi jogosultságok átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázatok eddigi feldolgozása alapján látható, hogy amíg bizonyos területeken négyszeres-ötszörös a túljelentkezés, addig egyes körzetekben egyetlen pályázatot sem nyújtottak be. Ezért arra az 1417 településre újból lehet pályázni.
Az ismételten kiírt koncessziós jogosultságokkal érintett települések listája megtekinthető a www.nemzetidohany.hu honlapon. A honlap pénteken délelőtt átmenetileg nem volt elérhető.
Ezeken a településeken eredménytelen lett a pályázat.


