BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állami tulajdonná válhat a Hotelstars nemzeti védjegy

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Pontot téve a hónapok óta húzódó tárgyalások végére, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy az MSZÉSZ dolgozhatja ki a hazai szállodák nemzeti védjegyrendszerét a szervezet által működtetett európai Hotelstars minősítő rendszerhez kapcsolódóan.

Ezzel biztossá vált, hogy nem lesz párhuzamosan két szállodaminősítési rendszer Magyarországon, a Hotelstars Union válhat mérv­adó­vá. Az MSZÉSZ már korábban felvetette: miért nem egy már kész rendszert vesz át az NGM, és válik állami tulajdonná a Hotelstars védjegy, hiszen a minősítési rendszer kidolgozásából hazánk is jelentősen kivette a részét. Ráadásul legfőbb küldő piacainkon is ezt alkalmazzák, vagyis a fogyasztóban bizalmat ébreszt, növelheti a vendégéjszakák számát.

„A 860 magyarországi szálloda mintegy 40 százaléka, 360 regisztrált a Hotelstars honlapján, ebből mostanáig 225 jutott el a minősítési folyamat végére” – mondta lapunknak Kovács István. Az MSZÉSZ titkára szerint ugyan nem kötelező a minősítő rendszerhez csatlakozni, de a szándéknyilatkozat hatására az 500 hezitáló szálloda közül biztosan sokan döntenek a csatlakozás mellett.

A magyar Hotelstars védjegy jelenleg még az MSZÉSZ tulajdonát képezi, de azt kész átadni az államnak. Harmonizált, objektív, transzparens és ösztönző minősítési rendszerről van szó. A kizárólag termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó kérdésekre minden esetben igennel vagy nemmel lehet válaszolni, ami kiküszöböli a szubjektív elemeket. A hotel önminősítését független revizori ellenőrzés követi. A helyszíni értékelés során tanácsokat is kap a szálloda arra vonatkozóan, milyen költségkímélő fejlesztéseket volna érdemes végrehajtania.

A korábban megszerzett minősítésekre a szállodák csak június végéig hivatkozhatnak. Az elmúlt években a hazai hotelek besorolása önminősítéssel történt. Egy 2009-es kormányrendelet értelmében azonban a szállodák minősítését azok szakmai szövetsége vette át. 2010 óta pedig mintegy 18 ezer hotel csatlakozott a 11 uniós tagországban alkalmazott Hotelstars rendszeréhez.

„Jellemző gond az ágazatban, hogy a szállodák közötti árharc tartósan alacsony átlagárakat okoz, az átlag 60 eurós budapesti ötcsillagos szállodaárakhoz kell igazítani az alacsonyabb kategóriák árait is. A hiteltörlesztési gondok és a csődök ezt az ágazatot sem kímélik, csak Budapest régiójában tavaly összesen 890 ágyat kínáló 7 szálloda ment csődbe” – mondta Kovács István. Gyengítik a versenyképességet a növekvő adóterhek és a magas áfa is, ugyanakkor alacsony az ország marketingre fordított összeg.

Napirenden a turizmustörvény

Várhatóan május 15-ig az Országgyűlés elé kerülhet az új turizmus-vendéglátás törvény. Úgy tudjuk, hogy a jogszabályhoz a különböző lobbik hatására számos módosító indítványt nyújtanak majd be a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is. Így a törvény parlamenti vitája során gyakorlatilag még teljes egészében átírhatják a szakma által már évek óta várt jogszabályt. A legizgalmasabb kérdés elsősorban az lesz, hogy végül hogyan oldják meg a TDM-finanszírozást. Erre rengeteg elképzelés született, így megjósolhatatlan, hogy végül melyikre bólintanak rá a képviselők.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.