BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drakulával csábítanák a kínaiakat

Drakula legendájával népszerűsítik Romániát azokon a területeken, amelyeket nem érintett a gazdasági válság, és magas turisztikai potenciállal rendelkeznek, mint például Kína, India és a Közép-Kelet – jelentette be Cristian Bărhălescu, a turisztikai minisztérium államtitkára, akit a Turizmus Online idéz.

Szerinte Románia vízumot ad majd azoknak a „valódi turistáknak”, akik ezekből az országokból érkeznek. Romániát Drakulával, Erdéllyel, kulturális programokkal, a Duna-Deltával és gyógyfürdőhelyekkel reklámozzák majd Ázsiában.

"Az utóbbi 20 évben megpróbálták Drakula legendáját elrejteni, de még mindig működik a mítosz. Ha azt mondod valakinek, hogy Romániából vagy, akkor csak néznek és nem értik. Ha viszont azt mondod, hogy Erdélyből vagy, akkor Drakula miatt mindenki be tudja azonosítani a helyet" – fogalmazott Bărhălescu.

Hiába áll Románia rendelkezésére 2013-ig 75 millió euró uniós forrás a turizmus népszerűsítésére, 2010-ben a beutazók száma mindössze 7,49 millió volt, egy százalékkal kevesebb, mint 2009-ben – írja a Turizmus Online. A vendégek 60 százaléka az uniós tagállamokból érkezett, ezen belül a legtöbben Magyarországról (39 százalék) és Bulgáriából (17 százalék), őket követi az olaszok (8,5 százalék) és a németek (7,6 százalék).

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.