BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végleges a Gyulai felszámolása

Nem fellebbeznek a Gyulai Húskombinát vezetői a felszámolásról szóló határozat ellen – erről döntött a cég igazgatósága. Az eljárás napokon belül elkezdődik.

Nem támadják meg a társaság felszámolásáról szóló bírósági határozatot, lemondanak a 15 napon belül érvényesíthető fellebbezési jogról - a Gyulai Húskombinát Zrt. igazgatóságnak ezt a javaslatát pénteken ellenszavazat nélkül szavazták meg a részvényesek a rendkívüli közgyűlésen - jelentette be a társaság vezérigazgatója a közgyűlést követő sajtótájékoztatón Gyulán.

Ruck János elmondta: a közgyűlést követően a Gyulai Törvényszékhez személyesen juttatta el a társaság lemondó nyilatkozatát a fellebbezési jogról, s ezzel a lépéssel jogerőre emelkedett a törvényszéknek a Gyulai Húskombinát felszámolási eljárásról szóló, október 16-án hozott határozata. A társaságnál a felszámolási eljárás napokon belül elkezdődik - tette hozzá a vezérigazgató.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) korábban azt kérte a Gyulai tulajdonosi körétől, hogy rövid távú pénzügyi érdekeik miatt ne akadályozzák meg a felszámolási eljárás megindítását, adjanak esélyt, hogy a piacokhoz igazodó gyors cselekvéssel folytatódhasson a termelés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.