Noha tavaly a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentése szerint újabb történelmi csúcsra kapaszkodott a globális szén-dioxid-kibocsátás, az előző évhez viszonyított 1,1 százalékos növekedésben lassulás tapasztalható: a 2022-es emissziós érték még 1,3 százalékkal haladta meg 2021-es szintet.
A javulás nem óriási, ugyanakkor azt figyelembe véve, hogy az a geopolitikai feszültségek és a járványok finoman szólva sem ágyaztak meg a tiszta és fenntartható energiarendszerek terjedésének ebben az időszakban, kifejezetten örömteli.
Az IEA szakértői az elmozdulást nagyrészt a megújuló energiaforrások, az atomenergia és az elektromos autók térnyerésének számlájára írják, és hangsúlyozzák is a tanulmányban, hogy a tiszta energiát hasznosító technológiák világszerte hozzájárulnak a fosszilis tüzelőanyagok visszaszorításához.
Ennek látványos bizonyítéka, hogy nélkülük az elmúlt öt évben megötszöröződött volna a globális CO2-kibocsátás.
Még több elismeréssel adózhatunk a 2 bázispontos javulásnak szem előtt tartva azt, hogy a Kínában, az Egyesült Államokban és más országokban tomboló aszály miatt jelentősen visszaszorult a vízenergia használata. Önmagában ez körülbelül 40 százalékkal járult hozzá a globális emisszió növekedéséhez, mivel a kiesést javarészt fosszilis tüzelőanyagokkal pótolták.
Persze érdemes alulnézetből is megvizsgálni az eredményeket, hiszen az egyes régiók teljesítménye nagyban árnyalja a globális képet. A tavalyi évben a fejlett gazdaságok rekordot döntöttek: ezekben összesen 4,5 százalékkal csökkent a kibocsátás, elérve az elmúlt fél évszázad legalacsonyabb szintjét. Ehhez elsősorban a megújulók terjedése, az energiahatékonysági intézkedések és az ipari termelés gyengélkedése járult hozzá. Kínában és Indiában ezzel szemben kiemelkedő mértékben nőtt a kibocsátás: ebben a két országban a járvány utáni gazdasági helyreállás kibocsátástöbblete bőven ellensúlyozta az egyéb területeken elért csökkenést.
A 0,2 százalékpont értékelésénél arról se feledkezzünk meg, hogy a lassulásra vonatkozó eredmények rácáfoltak az előzetes elvárásokra.
A világjárvány, az energiaválság és a geopolitikai instabilitás ugyanis külön-külön és együttesen is annak kockázatát hordozták magukban, hogy a tisztább és biztonságosabb energiarendszerek kiépítésére irányuló erőfeszítések jó része meghiúsulhat.
Ehelyett számos gazdaságban ennek épp az ellenkezője igazolódott be, bár a megújuló energiaforrások terjedése továbbra is túlságosan csak a fejlett gazdaságokra és Kínára jellemző – nem véletlenül sürget az IEA nagyobb nemzetközi erőfeszítéseket a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban a zöldenergetikai beruházások erősítésére. Ezeknek – ahogyan azt a fentebb leírtak is bizonyítják – szemmel látható az eredményük, és már akár rövid távon is meghatározóak lehetnek a kibocsátáscsökkentésben. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a világgazdaság energiaéhsége fokozódik: tavaly is tovább nőtt a globális energiaigény, az ehhez kapcsolódó CO2-kibocsátás mértéke pedig 410 millió tonnával emelkedett. Ez pedig egy újabb nyomós ok a megújuló erőforrásokra alapozott, napról napra elérhetőbb és megfizethetőbb technológiák felkarolására és elterjesztésére.
