Kikezdhetetlen a NAV hírneve?
Úriember biztos dolgokra nem fogad – kicsit kínosnak is tűnt, hogy haszonleső módon százszázalékos kimenetre teszem a tétet. De ha akad egy balek, csak kihasználom a lehetőséget. Az adóhivatal egy ország egyik legfontosabb közintézménye. Ha valahol, hát ott fontos a kikezdhetetlen hírnév. S ha ez sérül, vagy akárcsak halvány jele van annak, hogy valami nem stimmel, egy kormánynak, vagy a hivatal ellenőrző mechanizmusának azonnal be kell indulnia, hogy kiderüljön, van-e akár csak szemernyi igazság is a gyanúban, az elterjedő hírben.
Két hete már, hogy kiderült: az amerikai hatóságok több magyar magánszemélyt kitiltottak az országból. Köztük lehet néhány köztisztviselő – talán a NAV elnöke, helyettese, munkatársa is. És mi a reakció erre? A gazdasági miniszter arra vár, hogy majd a hivatal elnöke szól, ha valami fontos, munkáját befolyásoló esemény történt vele, mert ez a kötelessége. A kormányfő meg nem fog bizonyíték hiányában koncepciós eljárást elindítani. S mit csinál a NAV elnöke? Elmegy nyaralni. Talán éppen a gyanúba keveredett kollégáival. Aztán szerdán végre a hivatal kiad egy közleményt, mely szerint „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői visszautasítják a velük kapcsolatban terjesztett korrupciós vádakat”. És? Kezdeményeznek vizsgálatot? Kiállnak a nyilvánosság elé, és elmondják, igaz, hogy kitiltottak néhány NAV-vezetőt az USA-ból? Milyen indokkal? Mi lesz ezután? „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bűnüldözés és a korrupció elleni harc egyik legfontosabb intézménye” – olvasható még a közleményben. És? mi következik ebből a jelenlegi történetre? Semmi? Így viszont felerősödhet az az érzet, hogy Magyarországon a korrupció új dimenziókba jutott.
Két szociológus, korrupciókutató, Jávor István és Jancsics Dávid az Egyesült Államokban jelentetett meg egy cikket, amely nagyon alaposan, részletesen leírja, miként működik a korrupció a magyar gazdaságban, közintézményekben. Ha egy kormány ez ellen tenni akar, van tehát szakértelem, elemzés, a probléma ismert, feltárt. Valamit lépni kellene, az biztos. Jávor István pár napja egy rádióinterjúban azt mondta: Magyarországon akad példa arra, hogy a NAV is közreműködik cégek megfojtásában, „lenyúlásában”. Egy ilyen akcióban van zsarolás, fenyegetés, akár még felszámoló is, fiktív számlák, fiktív költségekkel, nagyon is valóságos osztozkodással. S ha valaki nem enged, pórul járhat.
Egy idézett történet szerint egy cégnek „csak” harmincmilliót kellett volna fizetnie a felszámolónak, de mivel nem ment bele a korrupcióba, háromszázmillió lett a vége. És anyagi ellehetetlenülés. A kiszemelt cégek csapdahelyzetbe kerülnek – hangzott a következtetés, amibe vagy belefulladnak, vagy némileg besározódva, de kijönnek. Ilyenkor értelmetlen a becsületes magatartás. S ha valaki le akarja leplezni a belső, szervezeti korrupciót, úgy jár, mint Horváth András, a NAV volt dolgozója: összezár a rendszer, hitelteleníteni próbálják, elveszti állását. Mindegy, hogy igaza van, vagy nincs. Alapos vizsgálat nélkül marad a gyanú, a homály.
„Ha az amerikai kitiltásnak nem lesz következménye, ez a rendszer simán beállhat egy hosszú távú, dél-amerikai típusú, félautoriter működésre” – írta Jancsics Dávid. Na ez az, amire naivan nem gondol az ember. Korrupció volt, van, lesz, de talán az Európai Unió tagjait korlátozzák a jogi korlátok, etikai-erkölcsi normák, a kontroll, és a nyilvánosság. Magyarországon mintha más lenne a módi. Nem a korrupció az ellenség, hanem aki fellép ellene. Nem az a zavaró, hogy a NAV elnöke gyanúba keveredett, hanem hogy ez kiderült. Vagyis az amerikai beutazás megvonása a bajok elindítója. A fogadást el fogom veszíteni. Én voltam a balek.
