BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
NAV

Kikezdhetetlen a NAV hírneve?

Van egy fogadásom: azt állítottam, a korrupció gyanújának árnyékában nem maradhat helyén a NAV elnöke. Tisztáznia kell magát. Mert nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ez különösen fontos egy közhivatal vezetőjénél. A dolgok jelenlegi állása szerint elveszítem a fogadást.
2014.11.02., vasárnap 08:00

Úriember biztos dolgokra nem fogad – kicsit kínosnak is tűnt, hogy haszonleső módon százszázalékos kimenetre teszem a tétet. De ha akad egy balek, csak kihasználom a lehetőséget. Az adóhivatal egy ország egyik legfontosabb közintézménye. Ha valahol, hát ott fontos a kikezdhetetlen hírnév. S ha ez sérül, vagy akárcsak halvány jele van annak, hogy valami nem stimmel, egy kormánynak, vagy a hivatal ellenőrző mechanizmusának azonnal be kell indulnia, hogy kiderüljön, van-e akár csak szemernyi igazság is a gyanúban, az elterjedő hírben.

Két hete már, hogy kiderült: az amerikai hatóságok több magyar magánszemélyt kitiltottak az országból. Köztük lehet néhány köztisztviselő – talán a NAV elnöke, helyettese, munkatársa is. És mi a reakció erre? A gazdasági miniszter arra vár, hogy majd a hivatal elnöke szól, ha valami fontos, munkáját befolyásoló esemény történt vele, mert ez a kötelessége. A kormányfő meg nem fog bizonyíték hiányában koncepciós eljárást elindítani. S mit csinál a NAV elnöke? Elmegy nyaralni. Talán éppen a gyanúba keveredett kollégáival. Aztán szerdán végre a hivatal kiad egy közleményt, mely szerint „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői visszautasítják a velük kapcsolatban terjesztett korrupciós vádakat”. És? Kezdeményeznek vizsgálatot? Kiállnak a nyilvánosság elé, és elmondják, igaz, hogy kitiltottak néhány NAV-vezetőt az USA-ból? Milyen indokkal? Mi lesz ezután? „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bűnüldözés és a korrupció elleni harc egyik legfontosabb intézménye” – olvasható még a közleményben. És? mi következik ebből a jelenlegi történetre? Semmi? Így viszont felerősödhet az az érzet, hogy Magyarországon a korrupció új dimenziókba jutott.

Két szociológus, korrupciókutató, Jávor István és Jancsics Dávid az Egyesült Államokban jelentetett meg egy cikket, amely nagyon alaposan, részletesen leírja, miként működik a korrupció a magyar gazdaságban, közintézményekben. Ha egy kormány ez ellen tenni akar, van tehát szakértelem, elemzés, a probléma ismert, feltárt. Valamit lépni kellene, az biztos. Jávor István pár napja egy rádióinterjúban azt mondta: Magyarországon akad példa arra, hogy a NAV is közreműködik cégek megfojtásában, „lenyúlásában”. Egy ilyen akcióban van zsarolás, fenyegetés, akár még felszámoló is, fiktív számlák, fiktív költségekkel, nagyon is valóságos osztozkodással. S ha valaki nem enged, pórul járhat.

Egy idézett történet szerint egy cégnek „csak” harmincmilliót kellett volna fizetnie a felszámolónak, de mivel nem ment bele a korrupcióba, háromszázmillió lett a vége. És anyagi ellehetetlenülés. A kiszemelt cégek csapdahelyzetbe kerülnek – hangzott a következtetés, amibe vagy belefulladnak, vagy némileg besározódva, de kijönnek. Ilyenkor értelmetlen a becsületes magatartás. S ha valaki le akarja leplezni a belső, szervezeti korrupciót, úgy jár, mint Horváth András, a NAV volt dolgozója: összezár a rendszer, hitelteleníteni próbálják, elveszti állását. Mindegy, hogy igaza van, vagy nincs. Alapos vizsgálat nélkül marad a gyanú, a homály.

„Ha az amerikai kitiltásnak nem lesz következménye, ez a rendszer simán beállhat egy hosszú távú, dél-amerikai típusú, félautoriter működésre” – írta Jancsics Dávid. Na ez az, amire naivan nem gondol az ember. Korrupció volt, van, lesz, de talán az Európai Unió tagjait korlátozzák a jogi korlátok, etikai-erkölcsi normák, a kontroll, és a nyilvánosság. Magyarországon mintha más lenne a módi. Nem a korrupció az ellenség, hanem aki fellép ellene. Nem az a zavaró, hogy a NAV elnöke gyanúba keveredett, hanem hogy ez kiderült. Vagyis az amerikai beutazás megvonása a bajok elindítója. A fogadást el fogom veszíteni. Én voltam a balek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.