Világgazdaság Online

A mostani monetáris szigorítás világosan jelzi a kínai hatóságok aggályait a növekvő likviditás miatt. Az inflációt előrejelző adatok közül elsődlegesnek tekintett M2 pénzkínálati mutató 27 százalékkal növekedett 2009-ben, a hitelkihelyezés pedig 34 százalékkal. A kereskedelmi bankok számára megszabott hitelplafon ellenére az éves rátán számított hitelezés 29 százalékkal növekedett 2010 januárjában. Az infláció ugyan alacsony, 1,5 százalék, az utóbbi hónapokban mégis gyorsult, a lakásárak pedig meglódultak a nagyobb városokban.
Ezek voltak azok a tényezők, amelyek arra késztettek egyes Kína-elemzőket, hogy buborék jeleit lássák a gazdaságban. Voltak, akik egyenesen „kemény földet érést” jósoltak 2010-ben. Ez az ítélet azonban legjobb esetben is elhamarkodott. Az ország gazdaságában természetesen erős tendencia érezhető a buborékképződésre, részben azért, mert egy gyorsan növekvő gazdaságban az emberek kevéssé óvakodnak a kockázatoktól. Harmincévi, komolyabb válság nélküli, stabil növekedés nyomán az emberekben kevéssé tudatosultak a konjunkturális túlhevülés és a buborékképződés negatív következményei. Sőt, olyanynyira magabiztosak, hogy a kormányt hibáztatják, amiért az nem enged gyorsabb növekedést.
Van ezenkívül néhány speciális tényező, amely sebezhetővé teszi Kínát a buborékok felfúvódása szempontjából. Az óriási állami szektor, amely a GDP több mint 30 százalékát állítja elő, általában nem törődik sokat a veszteségekkel, köszönhetően a puha költségvetési feltételeknek. Hasonlóképpen gondatlanok a helyi önkormányzatok, amelyek gyakorta mulasztják el az adósságszolgálatuk teljesítését. Vannak ezenfelül különféle strukturális problémák – például a nagy és gyorsan növekvő jövedelemegyenlőtlenség –, amelyeket súlyos egyensúlyhiány forrásaként tartanak számon.
A buborékok kialakulására irányuló tendenciáknak ezek ellenére sem kell valósággá válniuk. A jó hír az, hogy a kínai gazdaságpolitika irányítói éberek, és készek megelőzni ezt, akár népszerűtlen beavatkozások árán is. Ilyenek voltak a legutóbbi monetáris intézkedések. A gazdaság túlhevülésének idején foganatosított anticiklikus gazdaságpolitikai műveletek még mindig kedvezőbbek, mint ha a kormány nem tenne semmit. Bár egyes beavatkozási módokat bírálni lehet az „adminisztratív” jellegük és a piaci erők korlátozása miatt, mégis csak ezek tekinthetők az egyedül hatásos eszközöknek.
Bármiként legyen is, az új lépések megnyugtatók a tekintetben, hogy a kormány nem nézi tétlenül a buborékok képződését, és a beavatkozáshoz vannak megfelelő eszközei. A 80-as években Japánban és a közelmúltban az USA-ban tapasztalt lufik épp elég okot adtak a kínai kormány számára az elszánt beavatkozáshoz, a művelet eredményességét pedig a korábban működtetett centralizált rendszer öröksége is szavatolta. Bár a modern piacgazdaság egészséges kereteket kínál a gazdaságpolitika kialakításához – és a kínai bürokraták lelkesen tanulmányozzák is azt –, a tervgazdálkodás eszméje mégis úgy bukkant fel a 19. században, mint a piac elégtelen működésével szembeni ortodoxia.
Vannak, akik előnyben részesítenék, ha Kína a szabályozás és menedzselés nélküli, teljes piaci szabadság irányába menne tovább. A legutóbbi válság azonban mindenkit figyelmeztetett, hogy a szabadpiaci fundamentalizmusnak megvannak a maga hátulütői. Ahol piacok működnek, ott senki sem tudta kiiktatni a buborékképződést, ha azonban a hullámzásokat sikerül kiegyengetni, akkor – mint Keynes fogalmazott – javítani lehet a gazdaság összhatékonyságát. Ebben segíthetnek sokat a kormányzati beruházási programok, amelyek Kínában az ösztönző csomag döntő hányadát képviselik. A pénz mintegy 80 százaléka infrastruktúra-fejlesztésre megy. A vasutak, metró építése és más városi projektek hosszú távon értékes közjavakat hoznak létre, amelyek nem eredményeznek ipari többletkapacitásokkal járó buborékokat.
A hitelezések 2009-ben kimutatott növekményének mintegy 40 százaléka egyébiránt a fiskális expanzió támogatására szolgált, mert a pénzt megelőlegezték az állami költségvetési források allokálása előtt. A helyhatóságok túlzott hitelfelvételei ugyan támasztanak némi kockázatot a bankszektor és a gazdaság egésze számára, a kínai államadósság azonban a válságellenes csomag után is csak a GDP 24 százaléka volt. Ha sikerül az önkormányzati adósságokat a mostani keretek között tartani, akkor azok viszonylag könnyen felszívhatók lesznek, amíg a gazdaság 8-9 százalékos éves ütemben növekszik.
Végezetül pedig, a pénzügyi befektetéseknél a tőkeáttétel – más országokkal összevetve – fölöttébb alacsony szinten mozog, a részvény- vagy ingatlanpiaci spekulációk céljára pedig nagyrészt tiltott a hitelek felvétele. A szabályok között talán lehetnek kiskapuk, de a tűzfal a helyén van, sőt szigorúbban őrzött, mint valaha. Így tehát adódik a kérdés: vajon lehetséges-e egy kínai buborék létrejötte? Talán. De a jelenség egyelőre nem bukkant fel, és ha kialakul, akkor határok közé lehet szorítani.

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org