Világgazdaság Online

Az euróövezet és az Egyesült Államok között lényeges különbség, hogy ha két különböző államban működő bank nyújt hitelt egymásnak, annak a kockázata más megítélés alá esik, mint ha ugyanazon tagállam két bankja teszi ezt. Az Egyesült Államokban integrált pénzügyi rendszer működik, ahol szövetségi szinten intézik a bankok támogatását (akár betétbiztosítás, akár mentőakciók révén). Így Kalifornia például közelebb lehet a csődhöz, mint egyes euróövezeti államok, ez azonban nem érinti az ottani székhellyel működő bankok minősítését, vagy hitelfelvételeik lehetőségét a bankközi piacon. Európában ezzel szemben minden bank sorsa az ottani kormánytól függ.

A 2007 előtti hitelboom idején hatalmas, tagállamok közötti követelésállomány jött létre a bankok között, mert azok bíztak egymásban. Majd jött 2008, amikor a bankközi piac hirtelen lefagyott, és a bizalom is elillant. Ez általános jelenség volt, mert akkor még feltételezték, hogy az euróövezet kormányai meg tudják menteni a saját bankjaikat. Az övezet déli peremén azonban ma már korántsem látszik biztosítottnak a kormányok fizetőképessége, ezért a bizalmatlanság is országonként eltérő módon alakult. A német bankok továbbra is nyújtanak hiteleket egymásnak, illetve más, Észak-Európában működő pénzintézeteknek, de nem hajlanak erre olasz, spanyol és más dél-európai viszonylatban. Márpedig a bankközi pénzáramlás hirtelen visszavonása ugyanolyan hatással jár, mintha a betétesek rohannák meg az intézményt. Ha egy banknak hirtelen törlesztenie kell a bankközi piacon felvett hiteleit, akkor a saját ügyfeleinek folyósított hitelek visszafogására kényszerül, vagy túl kell adnia értékes eszközein akár tetemes veszteségek árán is. Pontosan ez az, ami a bankközi hitelezések piacán a Lehman Brothers 2008-as összeomlása idején történt.

Amikor idén nyáron a határokon átívelő bankközi piac működése leállt, egy hasonló összeomlást csak úgy lehetett elkerülni, hogy az EKB szép csendben az euróövezet központi klíringházává vált. A német és a többi észak-európai bank, amelyek többé nem bíztak a dél-európai testvérintézményekben, szabad pénzeszközeiket az EKB betéti számláin helyezték el, miközben a déli peremvidék bankjai az EKB hitelezési mechanizmusát vették igénybe, hogy pótolni tudják a bankközi forgalomban kieső összegeket.

Az amerikai Federal Reserve által működtetett rendszerben is felbukkanhat regionális egyensúlyhiány a források bankközi áramlásában. Ezt azonban többnyire át lehet hidalni az országos hálózattal működő pénzügyi intézmények közvetítésével. A Kaliforniában működő csúcstechnikai cégek például elhelyezhetik a készpénztöbbletüket valamely országos hálózattal működő nagybanknál, amely aztán azokat kihelyezheti a Texasban tevékenykedő olajcégekhez. Az euróövezetben ezzel szemben még döntően tagállami keretek között folynak a pénzügyi szolgáltatások. A Németországban jelentkező megtakarítási többleteket például döntően bankközi hitelezés formájában helyezték ki Spanyolországba. Bár Európában elvileg működnie kellene egy integrált bankszektornak, a kevés számú, több tagországra kiterjedő bankcsoport mégsem sem tud integrált nemzetközi cégként működni, mivel a nemzeti felügyeleti és szabályozó szervek valósággal elkerítik a külföldi bankok helyi fiókintézményei által kezelt likviditást és egyéb eszközöket. Egy olaszországi székhelyű nemzetközi bankcsoportnak például felügyeleti úton tiltották meg, hogy egy észak-európai leányvállalatánál képződött készpénztöbbletét másutt használja fel.

Ilyesmi az USA-ban elképzelhetetlen lenne, mert ott szövetségi szinten látják el a felügyeletet. A Federal Reserve regionális szervezettsége kilenc körzeten nyugszik, amelyek mindegyikéhez több állam tartozik. A fizetési forgalomban az egyes régiók közötti egyensúlyhiány ily módon nem jelenik meg az államok szintjén. További eltérés, hogy a Federal Reserve – normális viszonyok között – csak szövetségi adósságpapírok ellenében folyósít hiteleket, Kalifornia vagy Texas állam kötvényeiért cserébe nem. Az EKB ezzel szemben elfogad biztosítékként magáneszközöket és – szövetségi adósságpapírok hiányában – tagállami kötvényeket. Emiatt a biztosítékként letétbe helyezett eszközök minősége tagállamonként más és más. A görög bankok például több mint 100 milliárd euró összegű hitelt kaptak az EKB-tól, amelynek fedezeteként részben görög magáneszközöket, részben görög államkötvényeket adtak. Ha az ország lakossága népszavazáson dönthetett volna az államcsőd kimondása mellett, akkor az EKB óriási veszteségeket szenvedne el, mert a fedezet elértéktelenedne, a görög bankrendszer pedig összeomlana.

Az európai pénzügyi piacok és a felügyeleti struktúrák tökéletlen integráltsága ily módon azzal a kockázattal fenyeget, hogy túlterhelik az Európai Központi Bankot, amelynek a tagállamok közötti hitelforgalomban központi szerepet kellene vállalnia. E funkcióban azonban máris óriási – nemzetenként eltérő mértékű – kockázatokat halmozott fel, ami a tagállamok közötti konfliktusok forrásává vált.

A közös pénz és monetáris politika nem működhet megfelelően a nemzetállami határok szerint szabdalt bankrendszerrel. Az euró stabilizálását célzó legfontosabb lépés most nem az „európai gazdasági kormányzás” megteremtése lenne, hanem a teljesen integrált bankpiac alapjainak lefektetése közös felügyeleti hatósággal, valamiféle föderális betétbiztosítási rendszerrel, és egy európai bankmentő alap létrehozása a több tagállamra kiterjedő, nagy pénzügyi intézmények számára.