Világgazdaság Online

A protekcionizmus általában gazdasági válsághelyzet idején terjed, amikor a kormányok inkább engednének a belföldről jövő nyomásnak, semmint fenntartanák nemzetközi kötelezettségeiket. Mint azt már John Maynard Keynes felismerte, recessziók idején a kereskedelmi korlátozások alkalmasak a munkahelyek teremtésére vagy védelmére. Ami azonban egy ország számára kívánatos lehet, az a világgazdaság egésze számára súlyos hátrányokkal jár. Ha mindenki emeli a kereskedelmi korlátokat, akkor a forgalom összeomlik, és senki sem nyer. Ez az oka annak, hogy a harmincas években a „mindenkinek mindent szabad” elv alkalmazása elmélyítette a gazdasági depressziót.
Sokak szerint most is hasonló folyamatok érvényesülnek, ha nem is azonos mértékben. A Global Trade Alert nevű fórum elsőként kezdett figyelmeztetni az új protekcionista veszélyekre, és 2008 novembere óta nem kevesebb mint 192 piacvédő intézkedést tárt fel, főként Kínára összpontosítva. Ezt a számot előszeretettel ismételgették a pénzügyi szaksajtóban, ez szó szerint véve azt jelentené, hogy a kormányok feladták a Világkereskedelmi Szervezettel és a multilaterális áruforgalmi rendszerrel szembeni kötelezettségeiket.
Ha azonban magukat az egyedi eseteket vizsgáljuk meg, akkor kiderül, hogy a riadalomra jóval kevesebb az ok. A felsoroltak közül mindössze néhány jelent kisebb kellemetlenségnél többet. A kimutatott hátrányok többnyire kormányok mentőakcióinak közvetett (és gyakran nem szándékos) hatásaként állnak elő. A sérelmek által leggyakrabban érintett ágazatként a pénzügyi szolgáltatásokat említik. Emellett azt sem tudjuk igazán, hogy a számok ténylegesen nagyobbak-e, mint voltak a válság előtt. A GTA jelentése csak a 2008 novembere óta hozott intézkedésekről szól, de arról nem, hogy azt megelőzően milyen és mennyi hasonló esettel lehetett találkozni. Pontos viszonyítási alap hiányában azt sem tudjuk, hogy a 192 „protekcionista” lépés valójában sok-e vagy kevés.
A Kínából bevitt járműgumikra kivetett 35 százalékos amerikai kiegyenlítő vámot széles körben bírálták mint a protekcionizmus tüzének felszítására alkalmas lépést. Túlzásba azonban itt is könnyen lehet esni. A tarifa ugyanis teljesen összhangban van a Kína WTO-csatlakozása idején kikötött külön záradékkal, amely lehetővé teszi az USA-nak ideiglenes védekező intézkedések alkalmazását fenyegető piaczavarok esetén. A pótvám ráadásul jóval kisebb volt, mint amelyet az amerikai kereskedelmi bizottság ajánlott, és az USA-ba irányuló kínai kivitelnek alig 0,3 százalékát érinti.
A valóság az, hogy a nemzetközi kereskedelmi rendszer szinte karcolás nélkül túlélte a nagy válság óta legsúlyosabb próbatételét. A közgazdászok panaszai annak a gyermeknek a sírására emlékeztetnek, aki az ezreket elpusztító földrengés után a megrongálódott játéka miatt nyafog. A rendszer figyelemre méltó ellenálló képességét három tényező magyarázza: az eszmék, a politika és az intézmények.
A közgazdászok rendkívüli módon sikeresek voltak a politikusok meggyőzésében, annak ellenére, hogy az utca embere fölöttébb gyanúsan tekint az importra. A vitákban a „piacvédelem” és a „protekcionista” szavakhoz elmarasztaló tartalom társult. Bár a kormányoktól általában elvárható, hogy védjék a lakosságot, az importtal szembeni védelemhez azonban előnytelen társítások kapcsolódtak.
A közgazdászok azonban öszszes érvelésükkel sem jutottak volna messzire, ha a politikai érdekek körében nem ment volna végbe jelentős változás a szabad kereskedelem javára: az importverseny által szorongatott minden céggel és dolgozóval szemben még egyszer annyian voltak azok, akiknek a külföldi piacokhoz való hozzáférés előnyöket hozott. Márpedig ez utóbbiak egyre hangosabbá és nagyobbá váltak. Egy ismert aforizma szerint amerikai farmert már nem is lehet látni, csak olyan konglomerátumokat, amelyek egy farmer álcája mögé bújva lépnek fel.
Az egyszerű dolgozóknak a kereskedelmi ügyekben tanúsított engedékenységét másra is vissza lehet vezetni: arra a biztonsági hálóra, amelyet a jóléti állam alakított ki. A modern ipari államok a szociális védelem eszköztárának széles körét hozták létre, az egészségbiztosítástól a családtámogatáson keresztül a munkanélküli-segélyig. Ez mind-mind enyhíti a kereskedelmi protekcionizmus iránti követeléseket. A jóléti állam a nyitott gazdaságnak mint érmének a másik oldala. Ha a világ a mostani válság idején nem zuhant a protekcionizmus szakadékába – mint volt az a 30-as évek depressziója idején –, akkor azoknak a szociális programoknak köszönhető, amelyeket a konzervatívok és a piaci fundamentalisták egyaránt törölni szeretnének.
A kereskedelmi protekcionizmussal szembeni csata – legalább is egyelőre – megnyertnek tekinthető. Mielőtt azonban elkényelmesednénk, emlékeztetni kell egy alapvető kihívásra, amellyel a válság enyhülése után a világ szembesülni fog: Kínának egyre több feldolgozóipari cikket kell előállítania, ami ellenében az USA-nak csökkentenie kell a folyó fizetési mérlegének hiányát. Márpedig annak kevés jele van, hogy politikusok készek lennének szembeszállni ezzel a valós veszéllyel.

A szerző a Harvard Egyetem politikaigazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org