Kovács Árpád: Fel kell készülni egy következő válságra
– A kormány javaslatára az Országgyűlés várhatóan a 700 milliárd forintos megszorítás elkerülésére úgy módosítja a szigorú adósságképletet, hogy – ha az előrejelzett gazdasági növekedés és infláció közül legalább az egyik nem haladja meg a 3 százalékot, akkor – csak 0,1 százalékpontos adósságráta-csökkentést kell elérni évente. Jó-e ez a szabály?
– A régi adósságszabály tarthatatlan volt, hiszen komoly növekedési áldozattal járt volna. Nem csak a magyarra igaz, hogy az adósságszabályoknak nem szabad gátolniuk a gazdasági növekedést. A régi adósságszabályt akkor készítették, amikor a magyar államháztartás pozíciója kedvezőtlen volt, hogy megfékezzék a romlást. Ebből adódóan az adósságképlet sem abból indult ki, hogy egyszer véget ér a válság és annak betartása növekedési féket fog jelenteni. A gazdasági növekedés azonban visszatért Magyarországon, és ha azt szeretnénk, hogy 2018-ra elviselhetően alacsony legyen a hiány, akkor az adósságszabályban kettős követelményként kell érvényesíteni növekedés támogatását és a költségvetési stabilitás szolgálatát. Kegyelmi állapot van ma a világban, a válság utáni helyreállítás szakaszában vagyunk, amit ki kell használni. El fog jönni azonban egyszer újra a visszaesés periódusa Európában, még akkor is, ha megpróbálják kisimítani a ciklust. De ha megint magas költségvetési hiánnyal és adóssággal várjuk ezt az időszakot, akkor az a versenyképességünk végletes romlását, vagyis a teljes lemaradást jelentené. Tehát amikor jól megy a gazdaság, akkor kell szerkezeti modernizációra vállalkozni, alacsony hiányt tartani, és védeni a forint árfolyamát, amennyire lehet.
– Most valóban jól teljesít a gazdaság?
– A gazdaságunk potenciális növekedése már 2-2,5 százalék lehet, szemben a pár évvel ezelőtti 1 százalékkal. Igaz, hogy az autóipar monokulturális jellege kockázatot jelent, és az európai exportpiacok sem biztos, hogy dinamikusan fognak nőni a következő években, de most egy olyan időszak van, amit ki kell használni a stabilizálásra és az adósság csökkentésére.
– Hogyan alakulhat az államadósság a következő években?
– A GDP-arányos államadósság 70 százalék alá kerülhet 2018-ra. Ha tartjuk az „1/20-ados” uniós szabályt – miszerint a GDP 60 százaléka feletti adósságrészt huszadával kell csökkenteni évente –, akkor érdemben csökkenhet ez a teher. Ehhez az kell, hogy a most 900 milliárd forint államháztartási hiányt lejjebb vigyük. Van arra esély, hogy néhány száz milliárdos nagyságrendre mérséklődjön a hiány pár év alatt, de az adósság volumene csak 2018 után csökkenhet, akkor, amikor a költségvetés bruttó módon „nullszaldós” lesz. Addig az adósság nominálisan növekszik. Persze az sem mindegy, hogy fejlesztésre veszünk fel a kölcsönt vagy a társadalmi béke, osztogatásra építő megőrzésére, és azt az alacsony társadalmi jövedelem kipótlására fordítjuk.
– Most úgy tűnik, hogy a kormány kevesebbet költ a társadalmi békére, szociális juttatásokra. Jövőre 100 milliárddal több pénzt fordítanak viszont közmunkára. Visszaterelhetik-e így az embereket az elsődleges munkaerő-piacra?
– Közgazdászként úgy vélem – tehát ez nem a tanács álláspontja –, hogy vannak olyan térségek az országban, ahova ma még egyszerűen nem lehet piaci alapon munkát vinni. Ezeken a területeken a következő években is csak a közmunka lehetősége marad, mert hatékony ipartelepítés nem lehetséges, és az ott lakók képzettsége sem teszi ezt lehetővé. A közmunka azonban társadalmi szocializációt is jelent. Fel kell kelni reggel, dolgozni kell, értéket kell teremteni, amiből a család él. Ez sokkal jobb, mint a segély. Nagyon rombolónak tartom azokat az elképzeléseket, amelyek a segélyt tartóssá, életmóddá teszik. Közmunka a világon mindenhol volt, van és lesz is, de ettől senki nem várhatja, hogy az a 6-800 ezer ember, aki eddig sem tudott elhelyezkedni, az most állást talál az elsődleges munkaerő-piacon. Legfeljebb 10 százalék kerülhet vissza munkaerő-piacra, és főleg ott, ahol alacsony képzettségű munkára van igény. Sokaknak azonban nincs meg a 8 osztálya sem, ez pedig kellene a munkavállaláshoz. Nehéz vitatni, hogy a munka jobb, mint a segély, mert ha ezen él a család, akkor a gyereket is nehezebb rávenni, hogy elmenjen iskolába, amikor többek még alszanak. Az oktatás alapfeltétele, hogy a családnak meglegyen az a rituáléja, hogy reggel elindul mindenki a dolgára. Ez is pénzbe kerül, de olcsóbb mint a segély.
– Ha az oktatásra fordítanának több pénzt a költségvetésben, akkor ezek az emberek az elsődleges piacra is ki tudnának jutni.
– Az oktatásra most adott pénz csak 8-10 év múlva hoz hasznot. Nyilvánvalóan kell a pénz az oktatásra, de a helyzet így is csak lassan oldódhat meg. Ráadásul azokkal a társadalmi csoportokkal, akik amúgy is nehezen élnek, el kell fogadtatni, hogy tőlük is átcsoportosítanak pénzt a még nehezebb élőknek. A strukturális reformok komoly korlátja, hogy változtatásukhoz pénz kell, és az eredmény később jelenik meg. Ha pedig nincs pénz, akkor nagyon nehéz.
– A sok pénz, amit beletesznek a közmunkába, az reform?
– Nem olyan sok pénz, amit közmunkára fordítanak. Jobb lenne, ha segélyt adnának?
– Nem, de az jobb lenne, ha az emberek oktatására fordítnák.
– A közfoglalkoztatottak jellemzően a 8 osztályt sem végezték el. Aki elvégezte az általános iskolát, az már „belesimul” a társadalomba. Persze nem egy világcél a közmunka, de szükséges azokban a térségekben, ahol nincs más lehetőség. A közfoglalkoztatás most azokkal a kérdésekkel függ össze, hogy átalakult a mezőgazdaság szerepe és megszűnt a bányászat, sok helyütt az ipar. Ezeket a problémákat kezelik most, ami csak társadalmi szolidaritással és az oktatással együtt működik.
– A jövő évi költségvetési tervezet alapján a fő számok rendben vannak, és a Költségvetési Tanács szerint is a hiány közel lehet a célhoz, a KT mégis aggódik egy-két tényező miatt. Mi ennek az oka?
– Ahhoz, hogy stabil forintárfolyammal a GDP arányában 2 százalékos legyen a hiány 2,5 százalékos gazdasági növekedés mellett, fel kell tételeznünk több pozitív várakozást is. A 2012-es európai gazdasági visszaesésre például nem számított senki, mindenki azt hitte, hogy véget ért a válság. A pozitív várakozások közt szerepel, hogy az EU sikeresen lesz túl a görög válságon, megmarad az autóipari boom, itthon megindul a magánhitelezés és az uniós forráslehívás nem lesz rosszabb az új költségvetési ciklusban, mint most. Pozitív kockázat az is, hogy alacsonyan maradnak az energiaárak. Reméljük, hogy ezek a folyamatok így alakulnak, de nem biztos.Éppen ezért jobb 2-2,5 százalékos növekedésre építeni, mint háromra. Ha mégsem úgy alakulna a helyzet, ahogy várjuk, a 3 százalék alatti GDP arányos hiányt akkor is tartjuk. A megnövelt Országvédelmi Alappal együtt 400-500 milliárd forintos mozgástér van a 3 százalékos hiányig. Viszont negatív kockázatok is vannak. A legnagyobb az, hogy a kkv-szektor teljesítményét és versenyképességét a szándékok ellenére nem tudjuk feljavítani. Miközben a munkaerő 80 százalékát a kkv-k foglalkoztatják, és adják a választói tömeget, ugyanakkor a gazdasági részesedésük 30-40 százalék közötti. Másik nagy kockázat, ha nem lesz jó a mezőgazdasági teljesítmény, ami lefelé húzná a növekedést. Nagy kérdés az is, hogy a társadalom és a külföldi befektetők bizalma hogyan alakul. Megjelennek-e a türelmetlenségek, amikor kisebb-nagyobb társadalmi csoportok nem fogadják el a közpolitikai lépéseket. Ezek mind kockázatok, de elég nagy biztonsággal tervezett a költségvetés. A kérdés a fenntarthatóság, de a szakértők szerint 2018-ig a konjunktúra kitarthat.
– A fejezeti kötetek szerint 2016 és 2019 között százmilliárdos nagyságrendű mozgástér van, akár szerkezeti reformra. Mire kellene ezt költeni ezt a pénzt?
– Az az alapelvem, hogy teljesítmény nélkül nem szabad odaadni ezeket a pénzeket. A bevételi oldalon, úgy látom, hogy a gazdaság fehérítésében még százmilliárdos tartalékok vannak. Az állam ráadásul ma is igen jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik, amelynek jobb hasznosításából lehetne még pénzt, és nem csak egyszeri bevételt nyerni. Ha nő a mozgástér, akkor felmerül, hogy mire fordítsuk a pénzt: gazdaságfejlesztésre, vagy arra, hogy kényelmesebben éljünk. Idén például 300 milliárd forinttal többet fordítunk gazdaságfejlesztésre, de ezt a pénzt elő kellett teremteni, és gyanítom, ez a jövőben méginkább így lesz.
– Akkor úgy tűnik, most sincs nagy mozgástér arra, hogy jobban éljünk.
– Akkor tudna a költségvetés többet költeni arra, hogy jobban éljünk, ha a hatékonyság is javulna. Magyarország volt a „legvidámabb barakk”, de hitelekből éltünk. A rendszerváltásnak a GDP-hez viszonyítva 75 százalékos adóssággal vágtunk neki, míg a régiós országok 20-szal. A versenytársak azóta fejlesztettek, mi pedig sokszor a társadalmi béke megőrzésére hivatkozva költöttük el a hiteleket. Éppen ezért a régiós országok adósságpályájának más a struktúrája, ezért vagyunk rosszabb pozícióban, és fontos, hogy gazdaságfejlesztésre költsünk.
– Van azonban egy valóban vidám történet is a közelmúltból. Mégpedig az, hogy a Fitch múlt pénteken a felminősítésre utaló pozitívra változtatta Magyarország befektetésre nem ajánlott adósminősítésének kilátását. Kikerülhetünk a bóvliból?
– Magam is találkoztam már minősítőkkel, akikkel a vitáim lényege mindig az volt, hogy menyire szerepelnek egyszeri hatások a magyar gazdaság jó eredményei mögött, és persze tudjuk-e csökkenteni az államadósság-arányt. Sokszor felvetik a szokatlan magyar gazdaságpolitikai lépéseket, de ezek olyan intézkedések, amelyeket már az unióban máshol alkalmaztak, vagy alkalmazkodni fognak. Igaz, a dózis néha óriási, és az is igaz, hogy a kormányzás aktivista felfogású a gazdaságpolitikában is. A hitelminősítők is emberek, nem ellenségesek, nem bizalmatlanok, egy ellenőrzőlista alapján dolgoznak, és azt nézik, hogy kipipálhatják-e a rubrikákat. Az úgynevezett csődkockázati felár jól mutatja, hogy folyamatosan javul a megítélésünk, és egyre nagyobb a belső finanszírozás. A javuló adatok pedig azt vetítik előre, hogy előbb-utóbb fel kell minősíteniük bennünket. Ami pedig olcsóbb finanszírozást, több befektetést jelent.
– A hitelminősítők mindig arra hivatkoznak, hogy nem kiszámítható a magyar gazdaságpolitika és a döntések meglepőek, ezért vagyunk bóvliban.
– Megint csak személyes véleményemet mondom – és semmiképpen nem kívánom a gazdaságpolitikát minősíteni –, de semmi meglepő nincs a döntésekben. Szerintem évek óta ugyanúgy gondolkozik a kabinet. Például az, hogy különbséget tesznek a termelők és a szolgáltak között a különadókban is érvényesül. A szolgáltató szektorban pedig nagyobb állami tulajdont akar a kormány. Nem meglepő dolgokról van szó, hanem olyan tartós tendenciákról, amelyekkel lehet szemben állni vagy azonosulni. A meglepetést talán csak az jelentett, hogy ezeket az érdekkonfliktusokat felvállalták.
– Ezzel a gazdaságpolitikai mixel fel tudunk zárkózni a fejlettebb országokhoz?
– A lehetőség megvan rá. Ha a visegrádi országcsoporttal együtt tudunk mozogni, akkor az átjárható határok miatt együtt tud fejlődni a régió, mert a gazdaság koordinációs mechanizmusban nem a határok dominálnak. Hiába van határ Kassa és Miskolc között, hasonló a helyzete a két régióknak, de ez látható a Romániával határos területeken is. A regionális versenyképesség és a kárpát-medencei közös gondolkodás mindannyiunk érdeke. A határok csak jogi értelemben választanak el, a visegrádi csoport Európának egy fejlődésre ítélt régiója. A magyar növekedés egyik alapvető feltétele, hogy Ukrajnában béke legyen. A felzárkózás gyors esélyére – például arra, hogy belátható időben elérjük Ausztriát – nincs lehetőség, de a lemaradás mérséklése lehetséges, amihez például messze versenyképesebb kkv-k, jobb forrásbefogadás, szervezettség kellenek majd. Nem csak a növekedés periódusában, de válságban is jobban teljesíthetünk akkor, ha jobb pozícióban, stabilabb alapokkal várjuk a következő – reméljük távoli – esetleges recessziót, mint 2008-ban.
Névjegy
Kovács Árpád 1971-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett okleveles mérnökként. Ugyanitt 1977-ben okleveles szervező mérnök, két évvel később pedig doktori fokozatot szerzett. 2001-ben a közgazdaságtudományok doktora lett, 2003-ban pedig habilitált. Több mint tíz éven keresztül (1997 és 2009 között) az Állami Számvevőszék elnöke, ezt követően pedig több állami vállalatban volt igazgatósági tag és felügyelőbizottsági elnök. A Költségvetési Tanácsot 2012-től vezeti.
